Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.06
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Vívó-vb - Mindhárom magyar kardozó a 16 között

Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Szatmári András is bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók egyéni versenyében, a budapesti vívó-világbajnokságon. Az elődöntő szerda délután 6-kor lesz, a döntő este 7 óra 20 perckor.

A hazaiak közül elsőként pástra lépő Gémesinek erős ellenfél jutott Daryl Homer személyében. A világranglistán hetedik amerikai nem is adta meg magát könnyen, de a lendületesen vívó magyar végül kicsikarta a győzelmet. A tengerentúli kardozónál nem volt ugyan egyszer sem az előny, ám hétszer is döntetlen állt az eredményjelzőn, utoljára 12-12-nél. A következő két akciót Gémesi fejezte be eredményesen, és aztán már hiába szépített Homer, az utolsó tust megint csak a magyar vívó adta.

"Nagyon nehéz asszó volt, kemény az amerikai fiú, igencsak meg kellett dolgozni vele, fizikailag sokat kivett belőlem ez a párharc" - összegzett tömören Gémesi.

Később Szilágyi és Szatmári egyszerre vívott. London olimpiai bajnoka simán nyert a román Ciprian Galatanu ellen. Az elején óvatos volt, nem rontott neki ellenfelének, de aztán szépen lassan magabiztos előnyt szerzett, amit a végéig meg is őrzött.

"Bár két sima asszón vagyok túl, érzem, hogy nagyobb a feszültség bennem, mint általában. Örülök, hogy sokan jöttek ki és hangos a lelátó" - nyilatkozott Szilágyi, hozzátéve, hogy következő mérkőzésére, a hozzá hasonlóan olimpiai bajnok olasz Aldo Montano elleni asszóra minden erejét össze kell szednie.

Néhány perccel később Szatmári is csatlakozott társaihoz, mivel fordulatos összecsapáson legyőzte a fehérorosz Aliakszej Lihacseuszkij.

Volt egy nagy vesztese a második fordulónak: a világranglista-vezető olasz Diego Occhiuzzi, aki tavaly az olimpiai döntőt vívta Szilágyival, 15-14-re kikapott a grúz Szandro Bazadzétől. Az asszó nagyon lassan ért véget, 14-14-nél percekig együttes találatok estek, aztán Bazadze egylámpás tussal vetett véget az "állóháborúnak".

Eredmények:

a 64 között:
Gémesi Csanád-Aleksander Ochocki (amerikai) 15-6
Szatmári András-Joseph Polossifakis (kanadai) 15-11
Szilágyi Áron-Sergio Escudero (spanyol) 15-6

a 32 között:
Gémesi-Daryl Homer (amerikai) 15-13
Szilágyi-Ciprian Galatanu (román) 15-10
Szatmári-Aliakszej Lihacseuszkij (fehérorosz) 15-13

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×