Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Az úszókapitánynak Barcelona továbbra is csodálatos város

Minden idők egyik legsikeresebb vizes világbajnokságát zárta a magyar úszócsapat a katalán fővárosban vasárnap, ahol a versenyzők összesen öt érmet - három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot - szereztek, emellett hét országos csúcsot, s egy Európa-rekordot is felállítottak, továbbá több értékes döntős helyezést is kiérdemeltek.

Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy számára Barcelona továbbra is a csodák városa.

"Az 1992-es itteni olimpia a maga öt magyar első helyével, vagy az első, 2003-as barcelonai úszóvilágbajnokság, amikor egy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtunk, nagyszerű emlékeket ébresztenek bennem, annyira sikeresek voltak számunkra. És most itt az újabb kiemelkedő állomás" - mondta a szakvezető, aki külön is méltatta a három medálszerzőt.

"Előzetesen a 2011-es sanghaji vb eredményeinek, az ottani négyérmes mérlegünknek a túlszárnyalását vártam az idei világbajnokságtól, és hogy ez sikerült, az Hosszú Katinka, Gyurta Dani és Cseh Laci érdeme" - értékelt Kiss László, aki nem pusztán udvariasságból kezdte a Vasas úszónőjével a dicséretet.

"Katinka egészen kiemelkedőt nyújtott a két vegyesúszó aranyával és a 200-as pillangón nyert bronzával. Fanatikusan, keményen, odaadással dolgozott, s meglett fáradozásának a gyümölcse. Csodaszámba megy, ahogyan a legnehezebb edzéseket is elvégezte" - fogalmazott a kapitány.

A magyar úszósport első háromszoros női világbajnokához hasonlóan a szakember nagy elismeréssel beszélt Gyurta Dánielről is, aki az olimpiai arany mellett most Barcelonában ért el szintén egyedülálló sorozatot azzal, hogy a 200 méteres mellúszásban 2009 és 2011 után harmadszor is vb-győztes lett, ezúttal Európa-csúccsal.

"Dani valóságos edzői álom, aki önállóságával, magabiztosságával, hihetetlen sportolói intelligenciájával valódi mintakép. Mindig tudja, miként, hogyan kell versenyezni, fejben ott lenni, igazi nagy úszóegyéniség" - mondta az Újpesti TE versenyzőjéről.

A kapitány kiemelte Cseh László sportolói nagyságát is, aki barcelonai fő száma, a gyengébbre sikerült 200 m vegyes után is meg tudott újulni.

"Országos csúcsokkal nemcsak eljutott a 100 pillangó döntőjéig, de ott világbajnoki másodikként végzett, minden elismerésem az övé" - így a kapitány, aki különösen dicséretre méltónak nevezte azt a tényt, hogy a Kőbánya SC klasszis úszója 11 éve minden világversenyéről hoz érmet.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×