Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Blake kihagyja a vb-t

Yohan Blake, a férfi 100 méter címvédője hosszú ideig elhúzódó sérülése miatt visszalépett az augusztusi, moszkvai atlétikai világbajnokságtól.

A múlt szerdai Gyulai István emlékversenyen is csak mint díszvendég volt jelen a vágtázó, aki áprilisban szenvedett térdín-sérülést, mely a vártnál sokkal lassabban gyógyult. Blake azóta nem indult komolyabb versenyen, így többek között a júniusi, jamaicai bajnokságot is kihagyta.

A 23 éves futó menedzsere kedden este elmondta, Blake már sokkal jobban van, de a sérülés miatt olyan hosszú időt kellett kihagynia, hogy nem tudna megfelelő állapotba kerülni a vb-ig.

A jamaicai sprinter visszalépése azt jelenti, hogy az orosz fővárosban csupán egy ember lesz ott abból a háromból, akik képesek 9.7 másodpercen belül teljesíteni a klasszikus távot. Blake mellett a hozzá hasonlóan 9.69-es egyéni csúccsal rendelkező amerikai Tyson Gay sem fut majd, ám ő nem sérülés, hanem pozitív doppingteszt miatt kénytelen kihagyni az eseményt. A világcsúcstartó (9.58 mp), hatszoros olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt 100-on és 200-on is rajthoz áll Moszkvában.

Ahogy a háromszoros világbajnok Gayről, úgy minden idők negyedik leggyorsabb emberéről, az ugyancsak jamaicai Asafa Powellről (9.72 mp) is vasárnap derült ki, hogy fennakadt egy doppingellenőrzésen. A minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as idejével rendelkező atléta az elrontott válogató miatt ugyan egyéniben nem volt tagja a vb-csapatnak, ám váltóban futott volna az orosz fővárosban.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×