Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.54
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Garami élete végéig maradhat az MTK-nál

Újabb évvel meghosszabbították Garami József vezetőedző szerződését az MTK Budapest labdarúgócsapatánál, de Domonyai László klubigazgató szerint a szakember "életfogytig plusz két évet" marad a Hungária körúton.

"Garami József teljesítménye magáért beszél, csodálatos munkát végzett a fiatalokkal, ismét hat-hét újoncot épített be zökkenőmentesen az akadémiánkról. Nyártól ismételten ez lesz a feladata, miután megújítottuk vele a mindig egy évre szóló újabb szerződését. Poénosan mondva: az MTK-kispad a számára életfogytig plusz két évig foglalt" - mondta Domonyai a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában csütörtökön.

A klubvezető arról is beszélt, örömmel fogadták, hogy Kanta József ismét válogatott lett, illetve nagyon büszke a csapat Fair Play-díjára, amely szerinte "Garami Józsi bácsi pedagógiáját és az agárdi akadémisták eleganciáját mutatja".

A nyári átigazolási időszakról elmondta, lesznek távozóik, Zsidai László sok ajánlatot kapott, de másokat is csábítanak. Hozzátette, ennek ellenére erős marad az MTK jövőre is. A klub első számú kiszemeltje a Pécsen futballozó Szatmári Lóránd.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×