Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
315.08
bux:
148346.06
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Idegenben kezdi a BL-döntőt a Győr

Idegenben kezdi a Larvik elleni finálét a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Az Európai Kézilabda Szövetség keddi, bécsi sorsolásán eldőlt, hogy a döntő első mérkőzésére május 4-én vagy 5-én Norvégiában kerül sor, míg a visszavágót egy héttel később a Veszprém Arénában rendezik meg.

Ambros Martin együttese múlt csütörtökön drámai küzdelemben, összesítésben mindössze egy góllal múlta felül a román Oltchim Valcea együttesét, így a tavalyi és a 2009-es finálé után ismét döntőt játszhat.

"Az idei BL elődöntők tisztán megmutatták, semmi jelentősége nincs annak, hogy egy csapat idegenben vagy hazai környezetben játszik először - idézte a vezetőedzőt a győri klub közleménye. - A döntő két mérkőzésből áll, tehát 120 perc iszonyúan kemény csatára kell felkészülnünk, hiszen lehet, hogy ennek a 120 percnek az utolsó másodperceiben dől majd el, ki lesz az új bajnok Európában."

A bérlettel rendelkező szurkolóknak elővásárlási lehetőségük van, belépőjüket csütörtöktől szombatig válthatják meg, míg a bérlettel nem rendelkezők részére jövő szerdán kezdődik a jegyértékesítés kizárólag a győri Magvassy Mihály Sportcsarnoknál található ETO-shopban.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×