Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Bevezethetik a videóbírót a Premier League-ben

Jövőre az angol Premier League-ben mutatkozhat be az elektronikus gólbíró az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) tervezete szerint.

"Lehet, hogy a következő idényben bevezetjük, ha sikerül mindenütt telepíteni az új technológiát" - jelentette be csütörtökön Alex Horne FA-főtitkár.

A végső döntést befolyásolja az is, hogy a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) - melynek Horne is a tagja - márciusban dönt arról, meddig tesztelik a játékvezetők munkáját nagyban megkönnyítő eszközöket. A BBC értesülése szerint jelenleg kilenc megoldás hatékonyságát vizsgálják.

A játékvezetők technikai támogatása azt követően került hangsúlyosan előtérbe, hogy a tavaly nyári, dél-afrikai világbajnokságon a meccsek eredményeit döntően befolyásoló hibákat követtek el a bírók, ez pedig világszerte felháborodást váltott ki, egyúttal megmozgatta a feltalálók fantáziáját is. A tévedések elkerülését szolgáló - s a FIFA által februárban már vizsgált - bírósegítő találmányok egyike a magyar Maruzsi Lászlóé.

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét - 1913 óta - a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. A "Grál-lovagoknak" is nevezett tagok az elmúlt években mindig a technikai újítások bevezetése ellen voksoltak.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×