Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
318.82
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

A svéd kapitány: "A magyarok nagyon jól játszottak"

Egervári Sándor szövetségi kapitány a svédek ellen 2-1-re megnyert mérkőzés után kiemelte, fáradt játékosai is nagyon akarták a győzelmet. Északi kollégája csalódott volt játékosai teljesítménye miatt. Kapitányi nyilatkozatok.

Egervári Sándor: "Nagyszerű volt látni ezt a csapatot a végén már nagyon fáradtan is győzelemre játszani. Voltak nehéz időszakaink, a második félidő második felében nagyon ránk jöttek a svédek, de az utolsó tíz percben nekünk is voltak helyzeteink, örömteli, hogy a végén sikerült diadalmaskodni. Fizikailag erőn felül teljesített az együttes."

Erik Hamrén: "Kifejezetten gyengén futballoztunk az első félidőben, különösen annak az első huszonöt percében. Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt. A magyarok nagyon jól játszottak, főleg a kontratámadásaik voltak veszélyesek. Nem játszottunk eléggé agresszívan, egyszerűen csapatként ma nem működtünk megfelelően. Ezzel a vereséggel elszálltak a reményeink, hogy megszerezzük az első helyet a csoportban."

A csoport további mérkőzései:
Finnország-Moldova 4-1
Hollandia-San Marino 11-0

A csoport állása
1. Hollandia 7 7 0 0 32-5 21
2. Svédország 7 5 0 2 22-7 15
3. Magyarország 8 5 0 3 20-14 15
4. Finnország 7 3 0 4 15-12 9
5. Moldova 7 2 0 5 8-13 6
6. San Marino 8 0 0 8 0-44 0

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×