Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gigafizetéssel csábítanák vissza Mourinhót

Évi 15 millió fontos fizetést ajánl José Mourinhónak a Manchester City labdarúgó-csapatát birtokló arab konzorcium.

Az Abu-Dzabi Egyesült Fejlesztési és Befektetési Csoport (ADUG) augusztus végén lett a Manchester City új tulajdonosa, és a brazil Robinho személyében egy igazi sztárt vitt az angol csapathoz.

Az elvárt eredmények azonban egyelőre nem jönnek, az együttes mindössze a 13. helyen áll a Premier Leauge-ben, így az arab társaság most azt tervezi, hogy új sztáredzőt hoz a csapat élére Mark Hughes helyett. A kiszemelt pedig José Mourinho, a Chelsea egykori, az Inter jelenlegi trénere.

A The Sun értesülései szerint a City vezetői körében már hetekkel ezelőtt felvetődött a portugál szakvezető kinevezésének ötlete, és Mourinho sem zárkózna el a szerepvállalástól a nagy terveket szövögető manchesteri egyesületnél.

A City évi 15 millió fontos álomfizetést is hajlandó lenne megadni az edzőnek, aki korábban kijelentette, hogy szívesen dolgozna ismét az angol bajnokságban.

Arra azonban kicsi az esély, hogy idény közben elhagyja az Intert a portugál edző, így a Manchester City vezetőinek most azt kell megfontolni, hogy várnak-e nyárig Mourinhóra és "beáldozzák" ezt az idényt vagy más jelölt után néznek.

José Mourinho 2004-ben lett a Chelsea menedzsere, és egymás után két bajnoki címet szerzett a londoniakkal. A portugál tréner 2007 szeptemberében távozott a Kékek kispadjáról, idén nyáron pedig az Inter edzője lett. A milánói együttes 11 forduló után vezeti az olasz pontvadászatot, de a sajtótól sok bírálatot kap.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×