Infostart.hu
eur:
353.6
usd:
305.75
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

A Liverpool szurkolói vennék meg kedvenc csapatukat

A Liverpool szurkolói eddig is már többször kinyilvánították, hogy nem kedvelik a klub két amerikai tulajdonosát. A drukkerek most megpróbálják kivásárolni a két üzletembert, és a szurkolók kezébe adnák az irányítást.

A szurkolókat tömörítő és általuk életre hívott ShareLiverpoolFC nevű cég levelet küldött a klub amerikai tulajdonosainak, George Gillettnek és Tom Hicksnek, amelyben felszólítják a két üzletembert, hogy adják el részvényeiket nekik, azaz a drukkereknek.

A liverpooli szurkolók még a tavasszal hozták létre a társaságot, amelyhez több korábbi legendás labdarúgó is csatlakozott. Elképzelésük szerint Angliában is működhetne az, ami Spanyolországban már évtizedek óta megvalósul, vagyis a szurkolók kezében lehetne a klub, és taggyűléseken dönthetnének a lényeges kérdésekről. A Real Madridnak és a Barcelonának is több mint százezer pártoló tagja van, akik az elnököt választják meg a klub élére. Magyarországon az FTC korábbi elnöke, Dámosy Zsolt próbálkozott hasonló megoldással.

"Azt akarjuk, hogy a klub, amelyet szeretünk, kizárólag a csapat sikere és a szurkolók érdekei szerint működjék. Hiszünk abban, hogy egy valódi lehetőséget képviselünk az Önök számára, amellyel véget vethetnek gondokkal teli szerepvállalásuknak" - áll a szurkolók levelében.

A Liverpool-drukkerek célja komoly, ezt jelzi, hogy százezer szurkolót kívánnak toborozni, és tőlük fejenként 5000 fontos hozzájárulást várnak, hogy a részvényeket megvásárolhassák.

A két amerikai üzletember a levélre még nem reagált, de azt tagadták, hogy el akarnák adni a klubot. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy megbízták a Merrill Lynch befektetési bankot, hogy segítsen vevőt találni a 1892-ben alapított, a Premiershipben jelenleg második helyen álló csapatra.

George Gillett és Tom Hicks 2007 februárjában vette meg a Liverpool labdarúgó-csapatát 220 millió fontért, és vállalták, hogy 215 millióért új stadiont építenek. A 60 ezres aréna tervei el is készültek, de a pénzügyi krízis miatt egyelőre elhalasztották az építkezés megkezdését.

A két amerikai üzletember szerepvállalása ellen szinte a kezdetektől fogva tiltakoztak a liverpooli szurkolók. Idén januárban az Aston Villa elleni bajnoki amellett demonstráltak a drukkerek, hogy Gillett és Hicks adja el részesedését egy dubaji konzorciumnak, a nemzetközi befektetésekkel foglalkozó Dubai International Capital nevű cégnek, amelynek vezetője nem titkoltan rajong a csapatért. 2008 márciusában Gillett állítólag meg is egyezett részvényei 98 százalékának eladásáról a dubaji társasággal, de Hicks megakadályozta az üzletet.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×