Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Talmácsi: "Ez volt idén a legnehezebb versenyem"

Talmácsi Gábor győzött a 125 kcm-es kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján, Sepangban. Az összetettben a második helyre feljövő versenyző elmondta: fizikailag talán ez volt idén a legnehezebb versenye.

Ezzel a magyar versenyző a vb összetett pontversenyében - egy viadallal a vége előtt - feljött a második helyre a francia Mike Di Meglio mögé.

Talmácsi már a bemelegítő edzésen jelezte, hogy 2007 után 2008-ban is diadalmaskodni akar Malajziában. Ez aztán úgy sikerült neki a tűző napsütésben, 40 fok feletti időben rendezett GP-n, hogy gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott az 5.548 kilométeres pályán. A második startkockából indulva tudniillik azonnal az élre állt, s a folytatásban senkinek nem engedve át a vezető pozíciót, magabiztosan nyerte a 19 körös versenyt.

"Nagyon nehéz évad van mögöttünk. Nagyon örülök, hogy a csapatom nem adta fel, habár csak a szezon vége felé állt össze a gépem, de keményen dolgoztunk a hétvégén is, és boldog vagyok, hogy sikerült ismét győznöm a kedvenc pályámon. Fizikailag talán ez volt idén a legnehezebb versenyem, ráadásul a csuklóm miatt még mindig másfajta stílusban kellett motoroznom, de minden fájdalmat feledtet a futamgyőzelmem. Jövő héten Valenciába is azzal a nem titkolt szándékkal érkezem, hogy nyerjek és ezüstéremmel búcsúzzak a 125 köbcentis kategóriától. 2005-ben bronzérmes lettem, tavaly világbajnok, idén - ha már elúszott a címvédés - az ezüstérem a cél, mellyel teljes lehet az éremkollekcióm" - mondta Talmácsi, aki jövőre a 250-es géposztályban versenyez.

A 250 köbcentis kategóriában a spanyol Alvaro Bautista győzött, a világbajnoki címet azonban a harmadikként beérkező olasz Marco Simoncelli szerezte meg. Az itt versenyző másik magyar, Tóth Imre a 15. lett, ami számára 1 vb-pontot hozott.

Eredmény, 125 kcm:

1. TALMÁCSI GÁBOR (Aprilia) 43:00.716 perc
2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 43:04.132
3. Simone CORSI (olasz, Aprilia) 43:07.612
4. Sandro Cortese (német, Aprilia) 43:07.641
5. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 43:07.831

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×