Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sári: Nem engedem el Kovács Katiék kezét

Vezetőváltásra van szükség a Magyar Kajak-kenu Szövetségben - mondta az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában Sári Nándor, a Kőbánya SC edzője, Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor trénere. A szakember arról is beszélt, hogy kapcsolatban marad Kovács Katalinékkal.

A pekingi olimpia előtt egy hónappal az InfoRádióban azt mondta, hogy nem túlterhelt, megbirkózik a férfiak és a hölgyek felkészítésével is. Utólag sem látja a reméltnél gyengébb szereplés okának, hogy a szokottnál több versenyzőre kell figyelnie?

Nem. Ami tőlem tellett, azt megtettem, és egyes véleményekkel ellentétben nem éreztem magam szétszórtnak.

Meglepték tanítványai nyilatkozatai?


Kicsit valóban meglepődtem, már csak azért is, mert a felkészülés menetében ez egyáltalán nem érződött.

A hölgyekről mindenesetre lemondott. Mennyire volt ez nehéz döntés?

Katitól az olimpia végéig kaptam felkérést, ezt teljesítettem. A lányok a jövőre teljes értékű edzőt akarnak, ez pedig nem lehettem én.

Tanácsokkal azért ellátta őket?


Természetesen. Továbbra is kapcsolatban vagyunk, nem engedtem el a kezüket. Elég kényes a helyzetük. Nem kizárt, hogy végül közvetve mégis én készítem majd fel őket. Végső esetben az én irányításommal egy fiatalabb edző végeztetné el velük a munkát.

Látja-e már, hogy a férfiak a jövő évben milyen felállásban indulnak a világversenyeken?


A felkészülés első szakasza már megkezdődött, de a kemény munka november harmadikától vár a fiúkra. Kucsera Gábor valószínűleg ezer egyest meg, Kammerer Zoltánnal az ötszáz páros megmaradna, míg Kamera Benkő Zolival és két fiatal versenyzővel négyest mehetne. A pontos menetrend még nincs meg, egyvalaki visszajelzésére még várok.

Az elmúlt egy-másfél év igen feszült volt a sportágon belül, és a nyilatkozatháborúból ön sem maradt ki. Mi jelenthetne megnyugvást a sportágon belül?


A vezetőváltás. Nemcsak kapitányi vagy edzőválság, hanem vezetőválság is van a magyar kajak-kenu sportban.

Miben hibázott a Baráth Etele vezette elnökség?

Nem volt kellőképpen következetes. Nem mondanék neveket, de bízom benne, hogy a közgyűlés kellőképpen felfrissíti a szövetség elnökségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×