Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Az MTK lemond Kovács Katalinról

Az MTK-Erzsébetváros elnöksége egyhangúlag helybenhagyta a fegyelmi bizottság elmarasztaló határozatát és úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a kajakozó Kovács Katalin 2008. december 31-én lejáró szerződését.

A klub közleménye szerint a határozat részletes indoklását a versenyző jogi képviselője kapja meg.

A kétszeres olimpiai és 23-szoros világbajnok ellen egyesülete azért indított fegyelmi eljárást, mert Kovács a válogatókon nem klubtársaival ült egy hajóban és ezzel megítélésük szerint cserbenhagyta az MTK-t.

A fegyelmi testület úgy határozott, hogy vonják meg Kovács prémiumát, a döntés ellen a versenyző és ügyvédje fellebbezést nyújtott be, ezt követően ült össze az elnökség.

"Még arról sem értesítettek, hogy ma lesz az ügy fellebbviteli tárgyalása" - mondta Fábry György, Kovács ügyvédje.

"Az MTK fegyelmi szabályzata szerint a versenyzőt megilleti a védekezés joga, azt nem tudjuk, ezt hogyan gyakorolhatja, ha ügyének a tárgyalására nem hívják meg. A prémiummegvonás egymillió forint körüli összeget jelent. Mivel még szóban sem értesített a klub a mai döntésről, így természetesen az írásos indoklást sem ismerem. Ha ezt megkapom, akkor a sportolóval közösen döntünk a lehetséges további lépésekről. Nem tartom kizártnak, hogy lesz még folytatása ennek az ügynek."

Kovács annyit mondott, hogy előbb az ügyvédjével szeretne egyeztetni, mielőtt kommentálja a döntést.

Farkas Ferenc, az MTK-Erzsébetváros ügyvezető elnöke nem kívánt semmit hozzáfűzni a klub közleményéhez.

"Ha a klub sportfegyelmi eljárást indított, akkor ezt jogszerűtlenül tette, mert ehhez csak a sportági szakszövetségnek van joga" - mondta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke.

"Ha ez polgári eljárás volt, amelynek célja a szerződésszegés megállapítása, akkor az MKKSZ-nek ebbe semmi beleszólási joga nincs, hiszen nem ismerjük a versenyző és az egyesület közötti megállapodás tartalmát. Az nagyon fontos, hogy az eljárás jogszerű legyen. Bevallom, számomra érthetetlen, hogy egy fellebbviteli tárgyalásra nem hívják meg az ügy érintettjét és nem hallgatják meg" - emelte ki.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×