Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tököli Attila lehet a megmentő a válogatottnál

A magyar labdarúgó-válogatott legnagyobb gondja a helyzetkihasználással volt a szerda esti Svédország elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn, amelyen 2-1-re kikapott - mondta az InfoRádiónak a nemzeti együttes pályaedzője. Aczél Zoltán beszélt arról is, hogy a csatárínség enyhítésére legközelebb Tököli Attila is lehetőséget kaphat.

Hogyan értékeli a svédek elleni találkozót?

A legnagyobb gond a helyzetkihasználással volt: az első félidőben 2-3 lehetőség, majd a második játékrész elején egy újabb komoly helyzet maradt ki. Nemzetközi szinten ezt hamar megbüntetik, és a svédek mindkét lehetőségüket ki is használtak a 10-15 perces rövidzárlatunk során. A gólokhoz kellett, hogy kicsit elfáradtak a középpályások, nem zártak vissza, és az ellenfél kihasználta a helyezkedési hibákat. A két találat megfogta a csapatot, utána azért sikerült talpra állni, de az egyenlítés már nem jött össze. Ezzel együtt nem teljesített rosszul a védelem, sikerült kikapcsolni a svédek két sztárját, Ibrahimovicot és Henrik Larssont, ám a 10-15 perces rövidzárlat végzetesnek bizonyult.

Mit lehet tenni a csatárínség enyhítésére?

Eddig a 4-2-3-1-es játékrendszert alkalmazta Erwin Koeman szövetségi kapitány, vagyis az egy ék mellett még három támadó szellemű futballista szerepelt a csapatban. Az előkészítés és a ziccerek kialakítása meg is van, de nem sikerül kihasználni a helyzeteket. Azért nincs több pontunk két meccs után, mert nem használtuk ki jobban a lehetőségeket, és csak egy gólt rúgtunk. Csatárposzton nem állunk olyan jól, mint a középpályán. Legközelebb felvetem Erwin Koemannak Tököli Attila nevét, aki gólerős, vérbeli befejező csatár, Pakson jól és eredményesen szerepel, és felveheti a versenyt a védőkkel nemzetközi szinten is. Gera Zoltán eltiltás miatt kihagyja az albánok elleni meccset, így a paksi támadónak lehet esélye, hogy visszakerüljön a válogatott keretbe, ha az NB I-ben addig úgy teljesít.

A csoportban Dánia 3-2-re nyert Portugália ellen idegenben. Ez magyar szempontból kedvező eredmény?


A dán csapat a portugálok ellen bizonyította, hogy nem gyenge, bár szombaton ellenünk nem volt csúcsformában, és azon a meccsen a magyar válogatottnak voltak győzelmi esélyei. Nekünk jobban jött volna a portugál siker, de nincs lefutva semmi a csoportban. Menni kell tovább az úton, amit Erwin Koeman elkezdett, a játékosok is hisznek ebben. Két nehéz meccs következik, ugyanis az albánok és a máltaiak ellen is minket tartanak esélyesnek, felállt védelem ellen kell majd szerepelni, és fel kell törni a biztonságra törekvő ellenfelek hátsó alakzatát. Ha ezen a két találkozón hat pontot szerzünk, akkor maradhat esélyünk a továbbjutó helyek valamelyikén végezni.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×