Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Százmillió dollárt érhetnek Phelps aranyai - képpel

Vasárnap óta szinte egyfolytában csörög Peter Carlisle telefonja. A 40 éves férfi Michael Phelps ügynöke, és mivel az amerikai csodaúszó immár a legeredményesebb olimpikon - egy olimpiát és az összesítést tekintve is -, alaposan megnőtt az ázsiója, ezzel együtt az érdeklődő szponzorok száma is.

Bár a 23 éves baltimore-i úszó eddig sem panaszkodhatott a támogatókra, hiszen az Omega óragyártó, a Speedo, a Visa és a Hilton szállodalánc is mögötte állt, az olimpián látott elképesztő teljesítménye után még többen reklámoznák Phelpsszel termékeiket, ám ezek között több furcsa ajánlat is található.

Közismert az úszó kutyaimádata, így megkereste egy állateledel-gyártó is, emellett szobrot faragnának róla, érmét veretnének a képével, festményen örökítenék meg, autófelnit és játékbabát neveznének el a sztárról. Egy fogorvos élete végéig ingyen kezelné, míg egy étterem egy évig biztosítaná számára a szükséges mennyiségű pizzát, miután kiderült, hogy az fontos részét képezi étrendjének.

Az ügynöke szerint a megkeresések száma úgy emelkedett, ahogy Phelps is egyre több aranyérmet nyert Pekingben. Először még csak öten hívták, a vasárnapi, utolsó döntőt követően már ötven ajánlatot kapott.

Eddigi szponzorai is alaposan lefoglalták az amerikai úszót, hiszen minden nap több programon kellett részt vennie a termékeket népszerűsítve, és a pekingi záróünnepség után sem térhet haza, előbb Londonba utazik a 2012-es játékok népszerűsítése céljából.

"Mindez arról szól, mekkora Michael dicsfénye. Amit elért, azáltal mi is több emberhez juttathatjuk el az üzenetünket" - fogalmazta meg a marketingstratégia alapjait Jeff Diskin, a Hilton alelnöke.

Kérdéses, hogy a pénz mennyire zavarja meg az immár 14-szeres olimpiai bajnokot, ugyanis úgy hírlik, a Nike hajlandó 40-50 millió dolláros szerződést kötni vele, ha elhagyja a Speedót. A sportszergyártó cég elindítaná úszódressz üzletágát, és jobb reklámarcot nem is találhatna Phelpsnél, bár hivatalosan cáfolták az ajánlatot.

A Speedót gyártó Warnaco Group egymillió dollárt fizet az úszónak, mivel megdöntötte Mark Spitz 1972-es rekordját azzal, hogy nyolc számban nyert, ám a társaságnak bőven lesz miből kifizetni a prémiumot, hiszen megnőtt az érdeklődés az úszódresszek és egyéb kellékek iránt. A Phelps arcképével ellátott pólók gyorsan elfogytak a boltok polcairól, de a cégnek az úszó által a versenyek előtt viselthez hasonló fehér melegítőruhát is megéri piacra dobnia, akkora a kereslet. A vállalat marketingért felelős alelnöke kiemelte: a cég és a versenyző közötti kapcsolatot tovább fogják erősíteni a következő időben.

Eddig évente 3-5 millió dollárt keresett Phelps, amivel a sztársportolók között koránt sincs előkelő helyen - részben amiatt, hogy az úszásban nem magasak a pénzdíjak, szemben például a golffal -, ám ügynöke szerint ez gyorsan megváltozhat, és az amerikai csodaúszó karrierje során akár százmillió dollárt is bezsebelhet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×