Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lemaradt az éremről Pars Krisztián

Negyedik lett a kalapácsvető Pars Krisztián a pekingi olimpián.

A világranglista második helyén álló magyar atléta a selejtezőből 80,07 méterrel elsőként került a döntőbe, ahol utolsó dobóként került sorra. Kezdő kísérlete 78,05 méter volt, amivel az ötödik helyen állt a nyitó sorozat után. Elsőként a tavalyi oszakai világbajnokságon ezüstérmes szlovén Primoz Kozmus (80,75) kalapácsa szállt a 80-as határt jelző vonal mögé.

A második körben csatlakozott hozzá a háromszoros vb-első fehérorosz Ivan Tyihon (80,56) és az Annus Adrián kizárása után Athénban aranyérmessé előlépett, címvédő japán Murofusi Kodzsi is (80,71). Rajtuk is túltett Tyihon honfitársa, a négy éve negyedik Vagyim Gyevjatovszkij (81,61), aztán jött megint Kozmus, és 82,02-vel bebiztosította vezetését. Pars sem akart elmaradni tőlük, 80,96-tal jelezte, hogy számolni kell vele az éremre pályázóknak.

A szombathelyi atléta így a harmadik helyen fordult a legjobb nyolc mezőnyére, miután a következő sorozatban az élen állók nem tudtak javítani. Pars Krisztián sem, a hálóba vágta a szert. Ezután újra 80 fölötti (80,16) eredménnyel folytatta. Vetélytársai közül egyedül Kozmus tudta ezt ismét megtenni (80,64), de a sorrend nem változott.

Az ötödik körben Tyihon 81,51-gyel megelőzte Parsot, aki ugyan megint 80 fölé került, de javítani nem tudott. Az utolsó sorozatban az volt a kérdés: Pars fel tud-e lépni a dobogóra? Nem tudott, mivel hatodikra 79,83-at ért el. Ezzel athéni és világbajnoki ötödik helye után ötkarikás negyedik lett.

A győzelmet Kozmus szerezte meg, miután sem Tyihon, se a másik fehérorosz, Gyevjatovszkij nem tudott javítani korábbi teljesítményén.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×