Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kulcsár Győző: Ha nem változtatunk, végképp lemaradunk

A magyar párbajtőrvívó-válogatott szövetségi kapitánya szerint megváltozott a sport világa. A négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző az InfoRádiónak adott interjúban kiemelte: jelentős változásokra lenne szükség a magyar sportéletben ahhoz, hogy ne szakadjon le az ország még inkább a riválisoktól. A párbajtőrözők egy éremmel és két pontszerző hellyel zárták a pekingi olimpiát: egyéniben Mincza-Nébald Ildikó harmadik, Boczkó Gábor negyedik lett, míg a férfi válogatott az ötödik helyen végzett.

Csalódott mindenki - mondta az InfoRádiónak a magyar párbajtőrvívó-válogatott szövetségi kapitánya a férfi együttes ötödik helye után. - Ennek a csapatnak nem volt más célja, vágya, mint hogy első legyen. Nagyon magasra tették saját maguknak a lécet, de nem tudták átugrani - tette hozzá.

Kulcsár Győző szerint már az is hatalmas teljesítmény, hogy a csapat kivívta az olimpiai indulás jogát. A magyar párbajőrözők az első körben a kínaiakkal került össze, akiket több ezer honfitársuk buzdított, ez is szokatlan volt számukra - jegyezte meg a szakvezető.

Boczkó Gábor, sajnos, nem tudta hozni az utolsó asszót. Nem azért, mert nem vívott jól, a lelkét is kirakta a pástra, de ez kevés volt - magyarázta Kulcsár Győző, aki szerint más helyzetben a magyar tízből kilencszer legyőzné kínai ellenfelét, ám az önmagukkal szembeni elvárások terhe miatt nem sikerült nyernie.

A magyar válogatott szakvezetője szerint a csapat emelt fővel búcsúzhat, hiszen tagjai keményen dolgoztak a felkészülés során és mindent megtettek, ami tőlük tellett. Most mindenkinek rossz a kedve, talán holnapra ez megváltozik - fűzte hozzá.

A kínaiaktól elszenvedett vereség után a magyarok könnyedén győztek Ukrajna, majd Venezuela együttese ellen, így az ötödik helyen végeztek. Kulcsár Győző szerint a csapat lenyelte a keserű pirulát és szinte érzelem nélkül, fölényesen megverték a két csapatot.

A szerencse sem állt melléjük

A magyar párbajtőrvívó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta: érmet szerettek volna szerezni, lehetőleg aranyat. Az érem ugyan - Mincza-Nébald Ildikó révén - megvan, ám nem a legfényesebb, többen pedig pontot szereztek.

Kulcsár Győző szerint apróságokon - két tuson - múlt, hogy nem lett Boczkó nem szerzett érmet, Mincza-Nébalt pedig nem jutott a döntőbe, de hangsúlyozta: "ezen az olimpián ingyen nincs egy találat sem, itt nem lehet ajándék győzelmekre számítani, rettentően kiélezett a verseny", ráadásul szerencséjük sem volt.

Minden, az olimpián részt vevő vívó egyéniben és csapatban is esélyes volt az éremszerzésre, így a hátralévő két számban - a női tőrözők és a férfi kardvívók csapatversenyében - bármi megtörténhet - mondta a szakvezetők, megjegyezve: nem mer jósolni.

Látni kell - hangsúlyozta Kulcsár Győző -, hogy a sport világa megváltozott: olyan profi körülmények, felkészülés, verseny van, amivel a magyarok, ha nem történik változás, nem tudnak lépést tartani. Ez túlmutat a szövetségek hatáskörén, magasabb szinten kellene dönteni arról, hogy mit is akarunk kezdeni a sporttal - fűzte hozzá a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×