Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az izomzat elfáradását késleltető tapaszok voltak Kolonics testén

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az Országos Mentőszolgálattal közösen kiadott közleményben kijelentette: a múlt kedden elhunyt Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, amelyeket előzetesen a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatott, az azokban lévő szer az izomzat elfáradását késlelteti.

Közös közleményt adott ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az Országos Mentőszolgálat Kolonics György olimpiai és világbajnok tragikus halálának körülményeiről.

A dokumentum szerint a sportszövetség elismeri, hogy az Országos Mentőszolgálat korrekt módon vizsgálta ki a mentőellátás körülményeit.

A közleményben a sportszövetség - válaszolva a mentődolgozók nyílt levelében foglaltakra - kijelenti, hogy Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, amelyeket előzetesen a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatott, beszerzésüket támogatta. A tapaszokban lévő szer az izomzat elfáradását késlelteti.

A hétvégén az Országos Mentőszolgálat Központi Rohamcsoportjának munkatársai nyílt levelet írtak Kolonics György edzőjének, mert úgy érezték, hogy alapvetően rendült meg a bizalom a mentősökben a haláleset miatt. A levélben felvetették, hogy a mesternek, Ludasi Róbertnek a sportoló testén talált tapaszokról is beszélni kellene. Az edző visszautasította a vádakat.

Baráth Etele, a MKKSZ elnöke, valamint Göndöcs Zsigmond, az OMSZ főigazgatója egyetértett abban, hogy egyes sajtó megnyilvánulások méltatlanok Kolonics György emlékéhez - áll a hétfőn kiadott közleményben. Hozzáteszik: Ludasi Róbert edző 2008. július 21-i nyilatkozata alapján köszönetet mond azon mentődolgozóknak, akik lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon próbálták az olimpikont újraéleszteni.

A két szervezet elhatározta, közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy lehetőség szerint megelőzzék hasonló esetek előfordulását.

A kétszeres olimpiai bajnok kenus múlt hét kedden edzés közben lett rosszul. Társa, Kozmann György és Ludasi Róbert megpróbáltak segíteni rajta, de ez a kiérkező mentősöknek sem sikerült.

Az edző azt állította, a mentősök 37 perc alatt értek a csepeli telepre, az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálata szerint viszont a bejelentéstől számítva 20 perc alatt kiértek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×