Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Domenech marad a francia szövetségi kapitány

Raymond Domenech marad a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette be Jean-Pierre Escalettes, a szövetség (FFF) elnöke.

"Nem történt semmi katasztrófa az Eb-n, Domenechnek így is nagyszerű eredményei vannak" - mondta az elnök.

A szövetség szavazásán a 19 elnökségi tag közül 18 gondolta úgy, hogy továbbra is Domenechnek kell irányítania a válogatottat.

A trénert a francia közvélemény és a sajtó is gyakran támadta, miután olyan játékosokat hagyott ki a keretből mint David Trezeguet (Juventus), Philippe Mexés (AS Roma), vagy éppen Mathieu Flamini (Arsenal). Ugyanakkor a válogatott erősségei, Franck Ribéry, Patrick Vieira, és az európai szövetség elnöke (UEFA), Michel Platini is Domenech maradása mellett "lobbizott".

Az 56 éves szakember - aki a 2010-es dél-afrikai világbajnokságig hosszabbította meg szerződését - 2004-ben vette át a nemzeti csapat irányítását, amellyel két évvel később világbajnoki ezüstérmet nyert, ám az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon már a csoportküzdelmek után, egyetlen szerzett ponttal és rúgott góllal búcsúzott.

A francia csapat első világbajnoki selejtezőjét szeptember 10-én Szerbia ellen játssza hazai pályán.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×