Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
319.55
bux:
143472.48
2026. július 22. szerda Magdolna

Kovács akár triplázhat

Az Athénban győztes Kovács Katalin, Janics Natasa duó legyőzte a Paksy Tímea, Benedek Dalma kettőst 500 méteren a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató volt. Mivel az első fordulóban is az előbbi egység diadalmaskodott, bekerült a pekingi csapatba.

A két hajó nagy csatát vívott egymással a viadal szinte legnagyobb érdeklődéssel várt számában, 400 m-ig fej-fej mellett haladtak - a friss Európa-bajnok Kozák Danuta, Szabó Gabriella duónak esélye sem volt beleszólni az első hely sorsába -, a végén aztán az ötkarikás címvédők beleerősítettek és néhány méterrel megelőzték legnagyobb hazai riválisukat, a tavalyi vb ezüstérmeseit.

A győztes egység tagjai érthetően boldogan kászálódtak ki a partra, Paksyék pedig - akik így az athéni után a pekingi játékokról is lemaradnak - percekig magukba roskadtan ültek a stégen.

"Nagyon bíztam benne, hogy ilyen eredmény születik az ob-n, így párosban és négyesben is ott lehetek az olimpián. Bejött, remélem, Pekingből megint két aranyéremmel távozok" - mondta a 2004-es játékokon egyesben is első Janics.

"Rendkívül csalódottak vagyunk, pedig nagyon jó pályát mentünk, de nem volt elég. Most úgy érezzük, hogy négy év munkája a kukába került, talán majd Londonban ott lehetünk" - nyilatkozott rendkívül keserűen Paksy.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány azt mondta: a szerdai elnökségi ülésen azt fogja javasolni, hogy Kovács Katalin mindhárom számban vízre szállhasson majd Pekingben.

"Teljesítette a válogatási elveket, így nem gondolom, hogy a vízen elért eredményeken változtatni kellene. A négyest más napon rendezik, mint az egyest és a párost, utóbbi számok rajtjai között pedig 65 perc lesz a különbség. Az pedig, hogy Janics is ott lesz a páros hajóban, szerintem félelmetesen hat majd a riválisokra" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy ellenállásra azért számít az elnökségi ülésen ötletével kapcsolatban.

A tét nélküli férfi K-2 500 m-es számban a Sík Márton, Csamangó Attila duó diadalmaskodott, a C-2-t pedig némi meglepetésre Németh Gergő és Nagy Péter nyerte az országos bajnokságon.

Az ob öt olimpiai számban volt válogató, a másik hét számban már korábban eldőlt, hogy ki, illetve kik képviselhetik az országot Pekingben (női K-1 500 m: Kovács; férfi K-2 500 és 1000 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor; C-1 500 és 1000 m: Vajda Attila; C-2 500 és 1000 m: Kozmann György, Kolonics György). Pénteken férfi K-1 1000 m-en Benkő Zoltán és női K-4 500 m-en a Kovács, Kozák, Szabó, Janics kvartett került be a pekingi csapatba, szombaton pedig K-1 500 m-en Vereckei Ákos tett ugyanígy. Férfi K-4 1000 m-en jövő pénteken szétlövést rendeznek.

A zárónapon, vasárnap 8:30 órától a 200 m-es előfutamokat rendezik az ob-n, a táv döntőire, valamint a női K-4 1000 m fináléjára 9:55 órától kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×