Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
318.54
bux:
143248.62
2026. július 22. szerda Magdolna

Kovácsék ismét legyőzték Paksyékat

A férfi K-1-esek 1000 méteres versenyét Benkő Zoltán, a női K-4-esek 500 méteres döntőjét pedig a Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics Natasa összeállítású hajó nyerte a szegedi kajak-kenu országos bajnokságon, amely egyben a második olimpiai válogató. Mivel ez a két egység az első fordulóban is győzött, pekingi indulónak tekinthető.

Benkő abszolút favoritnak számított a férfi kajakosok egykilométeres távján, már előzetesen tudni lehetett, hogy ha nem hibázik nagyot, simán begyűjti a győzelmet.

A verseny aztán igazolta is a várakozásokat, Benkő már a táv elején az élre állt, s a hajrához egy hajóhossz előnnyel érkezett. Az utolsó métereken még az is belefért, hogy kissé kiengedett, így is magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, és váltotta meg pekingi repülőjegyét.

"Nem izgultam nagyon, tudtam, hogy nagy gondom nem lehet. Persze nagy megkönnyebbülés, hogy immár ötkarikás csapattag vagyok, de az ob-n vár még rám két szám, a négyes és az ötszáz egyes, ezekre is nagyon készülök" - mondta Benkő.

A női négyeseknél a Fábiánné Rozsnyói Katalint elhagyó versenyzőkből álló kvartett szintén magabiztosan hozta második győzelmét, a továbbra is a sikertrénernél készülő Paksy Tímea, Benedek Dalma, Medveczky Erika és Fazekas Krisztina alkotta egységnek esélye sem volt ellenük a fináléban.

"Meg kellett ismételni a rajtot, második nekifutásra már nem tudtak olyan jól eljönni a lányok, de így is kiválóan mentek. Saját mérésem szerint 1:28 perc körüli idővel értek célba, ez nagyszerű eredmény" - értékelt Sári Nándor, aki bő egy hónapja irányítja a négy kajakos felkészülését.

Arra a kérdésre, hogy szerinte együtt marad-e ez az egység az olimpiára is, azaz Kovácsnak, illetve esetleg Janicsnak engedélyezi-e a szövetség a duplázást vagy triplázást Pekingben, a szakember azt mondta: "Együtt kell maradnia!".

A kenu egyesek 1000 méteres versenyét - a már biztos ötkarikás induló Vajda Attila távollétében - az újpesti Mike Róbert nyerte.

Az ob öt olimpiai számban válogató, a másik hét számban már korábban eldőlt, hogy ki, illetve kik képviselhetik az országot Pekingben (női K-1 500 m: Kovács; férfi K-2 500 és 1000 m: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor; C-1 500 és 1000 m: Vajda; C-2 500 és 1000 m: Kolonics György, Kozmann György).
A férfi K-1 1000 m és a női K-4 500 m mellett péntek délután még a férfi K-4 1000 m-es finálé érdekes az olimpia szempontjából.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor. Cikkünk frissül!

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×