Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Merkel kisugárzása dönthet Ballackék javára

Tilos veszíteni a német válogatottnak szerda este a törökök ellen, a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében - ezt az egyértelmű és rendkívül határozott jelszót adta ki a sportvezetés, a sajtó és nem utolsósorban a több milliós, lelkes és bizakodó szurkolótábor a csapatnak alig néhány órával a bázeli találkozó előtt.

Az összecsapást Németországban az év mérkőzésének tekintik, amit - legalábbis a remény szerint - csak a vasárnapi döntő szárnyalhat majd túl. Az országban ugyanis felettébb kevés azoknak a száma, akik török győzelemre fogadnának.

A sajtó szerint pontosan 25 oka van annak, amiért a németek győzni fognak. Ezek között szerepel az, hogy az elmúlt évtizedekben valódi tétmérkőzést Németország csak egyet veszített a törökök ellen, mérlege pedig 11 győzelem, három döntetlen és három vereség.

A várható időjárás is a németeknek kedvez. A meteorológusok szakadó esőt, erős szelet és mély talajt jövendölnek, akárcsak 1954-ben, Bernben, a magyarok elleni vb-döntőben. Mi kell még, hisz a mostani találkozó is Svájcban lesz, csak épp Bázelben.

Mindezen túlmenően a törökök erősen tartalékosak, az újságok szerint egyaránt hiányzik a "leggyorsabb, a legszorgalmasabb és a legtehetségesebb" török, míg a németek nem győznek válogatni a legjobbak közül. Akik egyidejűleg magasabbak, gyorsabbak, tapasztaltabbak és "értékesebbek" a török játékosoknál. A statisztika szerint a német válogatott pillanatnyi "piaci értéke" 10,19 millió euró, ezzel szemben az ellenfél 4,64 millió eurót ér.

"A végén mindig a németek nyernek"

A németek sikere mellett szól az is, hogy ott lesz a nézők között Angela Merkel kancellár, aki az elmúlt években jelenlétével eddig mindig szerencsét hozott. Igaz, hogy mellette Erdogan török kormányfő ül majd, de a sajtó szerint Merkelnek jóval nagyobb a kisugárzása.

A lapok szinte kivétel nélkül idézték Gary Linekert, az angolok egykori kiválóságát, aki egyszer - éppenséggel egy vereség után - csalódottan úgy fakadt ki: "A futball egyszerű játék. 22 játékos 90 percen át kerget egy labdát, s a végén mindig a németek nyernek." Ennél szebben - mint a Die Welt írta - Mark Twain sem fogalmazhatott volna.

Németország ugyanakkor nem csupán győzelmet, hanem ezzel együtt egyfajta népünnepélyt is remél, valamint azt is, hogy az esti találkozó a német-török barátság szimbóluma lesz és semmifajta atrocitás nem történik majd.

Berlinben és az ország több más városában ennek ellenére több ezer rendőr vigyázza a rendet. Szakértők szerint az óvintézkedésekre ugyancsak szükség van, hisz egyedül a Brandenburgi kapunál elhelyezett kivetítők előtt több mint 500 ezer szurkolót várnak, s jócskán akad majd közöttük török drukker is.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×