Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Belebukott az Eb-kudarcba Roberto Donadoni

Az olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) menesztette Roberto Donadoni szövetségi kapitányt az Európa-bajnoki kiesést követően - értesült a BBC. A hírt a szervezet nem erősítette meg.

A brit közszolgálati médium közlése szerint a szervezet azok után döntött így, hogy a spanyoloktól büntetőpárbajban elszenvedett vereség után egyre több találgatás jelent meg a szövetségi kapitány jövőjével kapcsolatban.

A BBC szerint az olasz szövetség már értesítette is az edzőt a döntésről, de honlapján még nem erősítette meg a kirúgás tényét. A szervezet szóvivője csak annyit közölt, hogy még nem született hivatalos döntés.

Roberto Donadoni az Eb előtt hosszabbította meg két évvel szerződését, de a kontraktusban van egy olyan passzus, amely szerint 10 napon belül mindkét fél felmondhatja a megállapodást következmények nélkül.

Korábban annyit lehetett tudni, hogy az olasz szövetség elnöke, Giancarlo Abete pénteken ül le tárgyalni a 44 éves szakvezetővel a jövőről, mert nem akartak a kudarc után hirtelen döntetni. Donadoni a vasárnapi negyeddöntő után kiemelte: magától nem mond le.

Az olasz sajtó közben már arról ír, hogy Marcello Lippi, a 2006-ban világbajnoki címet szerzett edző tér vissza a Squadra Azzurra kispadjára, és több, a nemzeti együttestől visszavonult játékost, Alessandro Nestát és Francesco Tottit is ráveheti a folytatásra.

A vb-aranyérmes olasz együttes bár a negyeddöntőig eljutott, korántsem nyújtott meggyőző teljesítményt az Eb-n. Az égszínkékek a hollandoktól elszenvedett 3-0-s, már-már megalázó vereség után közel álltak ahhoz, hogy a csoportból se jussanak tovább, de a Románia elleni találkozón Buffon még mentette a csapatot azzal, hogy Mutu tizenegyesét hárította. A franciák elleni ki-ki meccsen megvillantott valamit két évvel ezelőtti önmagából az itáliai alakulat, de tegyük hozzá, több mint egy órán keresztül emberelőnyben futballoztak Pirlóék a motiválatlan és még nagyobb csalódást okozó gallok ellen.

A spanyolok ellen pedig a taktika felét megvalósította az olasz csapat, ugyanis nem kapott gólt, ám támadásban rendkívül bátortalanul játszott, alig jelentett veszélyt Iker Casillas kapujára.

A kudarcért sokan a szinte észrevehetetlen támadót, Luca Tonit okolják, aki a Bayernben házigólkirály volt, az Eb-n azonban csak egy lesgólt szerzett. A taktika pedig rá épült, és Donadoni akkor sem változtatott ezen, amikor látta, hogy a hórihorgas csatár nincs formában. A sérülések sem kímélték az együttest, hiszen Fabio Cannavaro a torna előtt kidőlt, míg Barzagli sem játszhatott a negyeddöntőben, a középpálya két vezére, Prilo és Gattuso pedig eltiltás miatt csak a lelátóról figyelte a spanyolok elleni meccset. Ugyanakkor a négy meccsen szerzett három gólra és a mindössze egy győzelemre ez sem lehet mentség.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×