Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A brit kormányfő sem lesz ott az olimpia megnyitóján

Gordon Brown brit kormányfő nem vesz részt a pekingi olimpia megnyitóünnepségén, de a zárórendezvényen igen - közölte a miniszterelnöki hivatal. Soha nem is volt szó arról, hogy a kormányfő elmegy a megnyitóra - mondta a Downing Street szóvivője.

Brownt a bejelentés előtt többen azzal vádolták, hogy nem akar vitába bocsátkozni Pekinggel a kínai emberjogsértések miatt, mert nem szeretné, ha megromlanának a két ország gazdasági kapcsolatai.

"Szó sincs erről, teljesen világossá tettük, mit gondolunk az emberjog-sértésekről" - hangsúlyozta a kormányfő a BBC-nek adott interjúban.

Az olimpiai láng útját Londonban és Párizsban is Tibet-párti tüntetések zavarták meg. Brown szerint a brit rendőrség megtett minden tőle telhetőt, hogy megakadályozza a rendzavarást.

A tiltakozók közül többeket őrizetbe vettek, közülük 37 embert már szabadon engedtek.

Brown emlékeztetett arra, hogy még a dalai láma - a tibetiek szellemi vezetője - sem szólított fel a nyári pekingi olimpia bojkottjára. Azt is hangsúlyozta, hogy márciusban felhívta telefonon Ven Csia-pao kínai kormányfőt, akinek aggodalmát fejezte ki a tibeti helyzet miatt, és sürgette, hogy Peking kezdjen párbeszédet annak megoldására.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×