A Ron Dennisszel szoros baráti viszonyt ápoló Hakkinen a szintén finn származású, de német állampolgárságú Nico Rosberg személyében látná a megoldást.
A McLaren legutóbbi világbajnoka az MTV3 nevű finn kereskedelmi televíziós csatornának úgy nyilatkozott, hogy nagyon valószínűtlen Alonso maradása, Rosberg pedig egy nagyszerű versenyző lenne a csapat számára.
Dennis november elejéig dönt Alonsóról
Ron Dennis a Brazil Nagydíj után azt mondta, hogy két héten belül döntenek Alonso ügyében. A spanyol klasszis szerződése két plusz egy évre szól, de viszonya soha nem volt igazán jó, mostanra pedig alaposan elmérgesedett az istálló első emberével, akit hétfőn egy rádióinterjúban felelőssé tett a világbajnoki cím elvesztéséért.
Alonso és az angol Lewis Hamilton végig egymással küzdött a trófeáért, a számukra balul sikerült szezonzáró interlagosi futam után viszont a győztes finn Kimi Raikkönen egy ponttal megelőzte a McLaren versenyzőit.
Briatore nem engedte volna korábbi védencét küzdeni
Volt menedzsere és főnöke, a Renault-val visszafogott évet záró Flavio Briatore úgy nyilatkozott, hogy Dennisnek nem lett volna szabad a két versenyzőt a végsőkig egymással csatázni, az utolsó három futamon már egyértelműen vissza kellett volna fogni Alonsót. A túlzott egyenlőség ahhoz vezetett, hogy a spanyol Hamiltonnal azonos pontszámmal zárt, de a McLaren elbukta az egyéni világbajnoki címet.
A négyszeres világbajnok Alain Prost ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az oviedói születésű Alonso sorozatban harmadszor lehetett volna világbajnok, ha idei csapatánál első számú pilótai státuszt kap az év elején.
Brazíliában a spanyol versenyző a nagy Ferrari-fölényben csak a harmadik helyet tudta megkaparintani, míg Hamilton második visszaesése után hiába próbált az ötödik helyig felzárkózni, mindössze a hetedik lett.Hatalmas kacsa volt a mellényomás?
A McLaren cáfolta, hogy az angol újonc azért került a 18. helyre, mert rossz gombot nyomott meg a kormányon. Az egyik francia-kanadai lap hétfőn számolt be erről az információról szó szerinti idézettel cikkében Lewis Hamiltontól.
A pilóta családja óriási badarságnak minősítette a montreali újságban megjelenteket, ráadásul Hamilton állításuk szerint nem nyilatkozott a lapnak, és másnak sem mondott ilyesmit.
Beadta fellebbezését a McLaren
Az interlagosi végeredmény ugyanakkor még nem hivatalos. A McLaren már beadta fellebbezését az ellen a versenybírói döntés ellen, amely egyértelmű bizonyíték hiányában nem büntette meg a BMW és a Williams csapatát.
A hivatalos mérések szerint az érintettek a megengedettnél alacsonyabb hőmérsékletű üzemanyagot tankoltak az autókba, de az ügyben számos kérdés továbbra is tisztázatlan.
Haug csak rendezné a viszonyokat
A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szabályok, a vizsgálati módszerek és a szankciók egyértelművé tételét várják beadványuk után, nem pedig azt, hogy megváltozzon a végeredmény.
Ha mégis kizárnák Rosberget, a szintén német Nick Heidfeldet és a lengyel Robert Kubicát, akkor Hamilton előreléphetne a negyedik helyre, ezzel pedig világbajnok lenne.
A szabályok szerint ugyanakkor nem automatikus, hogy az esetleges kizárás után megörökölje az öt pontot. Az eddigi gyakorlat alapján mégis ez lenne a valószínűbb, csakhogy most jóval több forog kockán.
Hamilton lezártnak tekinti az évet, és kegyetlennek tartaná Raikkönen számára, ha utólag elvennék tőle az elsőséget, ráadásul a döntéssel nagy kárt okoznának a sportágnak is. Hasonlóképpen látja a helyzetet csapattársa: Alonso magát a lehetőséget is nevetségesnek nevezte.