Fix 3 százalékos kamatozású hitel bevezetését jelentette be a kis- és közepes vállalkozásoknak a kormányfő a Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közös tájékoztatón. Orbán Viktor elmondta: a vállalkozásokat segítő szabad felhasználású kölcsön a tervek szerint október 6-tól lesz elérhető a Széchenyi Kártya programban. A maximálisan felvehető összeg 150 millió forint lesz.
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. A tájékoztatás szerint a legfontosabb változások között szerepel, hogy a maximális hitelösszeg egy ügyletre 100 millióról 140 millió forintra emelkedik.
Új kezdeményezés indult Terézvárosban: a kerület óvodái havonta egyszer éjszakára is fogadják a gyerekeket. A kerület közleménye szerint a lépés legalább egy estére tehermentesíti a szülőket.
Csehországban a voksok több mint 99 százalékénak összesítése után csaknem biztosra vehető, hogy Orbán Viktor fontos európai szövetségese, az Andrej Babiš-féle ANO, azaz az Elégedetlen Polgárok Akciója nevű, jobbközép ellenzéki szervezet nyerte a parlamenti választást, csaknem 35 százalékkal. A 2. a jelenlegi kormányerő, a Spolu több mint 23 százalékkal. A 3. a liberális Stan lett, több mint 11 százalékkal. Várhatóan 6 párt, illetve pártszövetség jut be a cseh parlamentbe.
Megerősítették a prágai Václav Havel repülőtér védelmét, miután ismeretlen drónok közeledéséről kapott hírt a légikikötő. A nemzetközi repülőtér működését nem korlátozták.
Komoly nézeteltérés alakult ki a NATO vezetői közt, miután Észtország aktiválta a szövetség 4. cikkelyét, konzultációt kezdeményezve - írta a Fox News. Három európai tisztviselő szerint Mark Rutte NATO-főtitkár úgy vélte, ha minden orosz szuverenitássértés esetén, legyen szó drónbetörésekről, vadászgépekről vagy kibertámadásokról, a 4. cikkelyt alkalmaznák, az hamar elveszítheti hatását.
Az Európai Unió a 19. szankciós csomagjában további 120, orosz árnyékflottához tartozó olajszállító hajót készül feketelistára tenni, ezzel összesen 568-ra emelve a listázott tengerjárók számát. Az EUobserver által megszerzett belső dokumentumok szerint a listázás megtiltja, hogy ezek a hajók uniós kikötőbe befussanak, avagy európai cégekkel üzleteljenek.
Ukrajna újabb dróntámadást intézett a Szentpétervár melletti olajfinomító ellen. A létesítményben tűz keletkezett. A kormányzó a Telegramon közzétett üzenetében közölte: az orosz légvédelem hét drónt lőtt le. A mostani eset néhány héten belül már a második csapás a létesítmény ellen.
Az izraeli hadsereg leállította a gázai támadó hadműveleteket és védekezésre állt át. Erre azután adott utasítást Benjámin Netanjahu miniszterelnök, hogy az amerikai elnök bejelentése alapján a Hamász elfogadta az amerikai béketerv jelentős részét.
Törökországba toloncoltak ki az izraeli hatóságok több külföldi aktivistát, akiket a Gázai övezet tengeri blokádjának áttörése céljából indított nemzetközi flottilla hajóinak fedélzetén vettek őrizetbe a héten - jelentette be az X-en az izraeli külügyminisztérium. Azt írták, a flottilla újabb 137 Hamász-provokátorát toloncolták ki.
Ma délután újabb tömegmegmozdulást tartottak Rómában a Gázába tartó nemzetközi segélyflottilla feltartóztatása miatt. A szervezők által legalább 600 ezresre becsült tömeg végighaladt a történelmi városközponton, érintette a Colosseumot és a lateráni Szent János-bazilika előtti téren ért véget. A hatóságok szerint viszont 300 ezren vettek részt a meneten.
Várhatóan elmarad a francia légi irányítók jövő hétre, vagyis október 7-re, 8-ra és 9-re meghirdetett sztrájkja, miután a miniszterelnök bejelentette: mégsem kívánja megkerülni a parlamentet a költségvetés elfogadásához. Előzőleg a RyanAir azt közölte: ha lesz sztrájk, akkor napi 600 járatát is törli majd.
A Ryanair hivatalos közlése szerint november 12-től a légitársaság utasainak kötelező lesz a digitális beszállókártya használata a mobilapplikáción keresztül. Bár a cég szerint a legtöbben már így utaznak, az új szabály mégis felháborodást keltett, főleg azoknál az utasoknál, akik nem használnak okostelefont.
Románia több térségében fákat döntött ki, gépkocsikat rongált meg a vihar. Bukarestben és Konstancán utcákat árasztott el a lezúdult csapadék, a hegyekben a hóviharok okoztak fennakadást. Két férfit kidőlt fa sebesített meg.
Bulgáriában már 3 halálos áldozata van a heves eső okozta áradásoknak. Az ország délkeleti részén fekvő Elenite tengerparti üdülőhelyen további 50 embernek el kellett hagynia otthonát. A bolgár belügyminiszter elmondta, a helyszíni mentést végző csoport két tagja, is életét vesztette, míg a 3. áldozat egy szállodában, a gyorsan emelkedő vízszint miatt halt meg.
Csaknem 80 érkező és több mint 70 induló járatot töröltek az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren a Hollandián is áthaladó Amy nevű ciklon miatt. Az Ír-szigeten egy 40 éves férfi életét vesztette a vihar következtében.
Több mint 9 kilométeres hamu- és füstfelhőt lövellt ki a Kamcsatka-félszigeten található Kronockij vulkán. A helyi hatóságok a légi közlekedésben vörös kódra változtatták a riasztási szintet.





