A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilm a nyitóhétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva - közölték a film producerei és a Forum Hungary.
Ezzel a Most vagy soha! 1990 óta minden idők legnagyobb magyar filmes bevételét érte el a bemutatás első hétvégéjén - írták a közleményben.
"A film első hétvégi nézőszámát tekintve - a Covid utáni időszak - legsikeresebb magyar filmje" - tették hozzá.
A Most vagy soha! 2024 eddigi második legnagyobb bevételét könyvelte el, csak a Dűne 2 előzte meg az első hétvége jegyértékesítése alapján - közölték.
"Minden alkotótársam nevében hálásan köszönöm a közönség érdeklődését és példátlan szeretetét! A Most vagy soha! az a film, amit szinte mindenki szeret, aki már látta. Szeretnénk, ha mindenki a saját szemének hinne! Tisztelet Petőfi Sándornak, Szendrey Júliának és a Márciusi Ifjaknak!" - idézik a közleményben Rákay Philipet, a film kreatív producerét.
Augusztus 12-én napnyugtakor Magyarországon is látható lesz a napfogyatkozás, igaz, csak részlegesen. Ezt követően is érdemes majd az eget kémlelni, mert a Perseidák meteorraj gyönyörű hullócsillagokkal gyönyörködtet bennünket, és pont most lesz a maximuma.
Extrém, akár nagyon kreatív megoldásoknak a nukleáris területen nincs helyük, csak tanulmányokkal, elemzésekkel, számításokkal megalapozott megoldások lehetségesek – hangsúlyozta az InfoRádióban Pázmándi Tamás, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, laboratóriumvezetője.
Nincs rövid távú ellátásbiztonsági kockázat az európai villamosenergia-rendszerben, de a következő héten is feszes marad a helyzet – közölte az Európai Bizottság az Áramkoordinációs Csoport (Electricity Coordination Group) kedden tartott rendkívüli ülése után. A testület külön kiemelte, hogy az önkéntes fogyasztásoldali intézkedések – különösen Magyarországon – érdemben segítettek a rendszer egyensúlyban tartásában. Az ENTSO-E emellett a szerdai napfogyatkozásra való felkészülésről is tájékoztatta a résztvevőket.