Infostart.hu
eur:
379.8
usd:
321.83
bux:
131211.29
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

Így csordogál végig az emberiség történelmén "péntek 13" babonája

A babonák szerint péntek 13 a szerencsétlenségek napja. Az InfoRádió által kérdezett néprajzkutató szerint viszont ez inkább csak egy újkori termék, mely a középkori keresztény hagyományokból táplálkozik. A szimbolikus nap hátteréről Tátrai Zsuzsannát kérdeztük.

A pénteknek mindenféleképpen jelentősége van a keresztény vallással összefüggésben, hiszen Jézus Krisztust pénteken feszítették keresztre – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, amikor péntek 13 titka után érdeklődtünk nála.

"Azt is olvastam, hogy az ókortól fogva péntek volt a kivégzések napja, ilyen szempontból mindig egy ilyen rossz felhangú nap volt, de egyértelműen olyan nap, amihez ilyen különleges hagyományok kapcsolódnak. Másrészt pedig a 13. még erősebbé teszi ezt, mert 13-an ültek az utolsó vacsoránál, és a Krisztust eláruló Júdás a tizenharmadik. Tehát így együtt adja ezt a nagyon rossz jellegét ennek a lapnak."

Az már más kérdés szerinte, hogy elsősorban polgári környezetben, különösképpen Amerikában lett ebből félelmetes nap, ahol a 13. emeletet nem nevezik meg vagy az 13-as számot nem teszik ki az ajtókra.

"És van egy fóbia is: annyira félnek péntek 13-tól, hogy nem is mernek kimozdulni otthonról, van ennek egy ilyen végletes következménye is. Ugyanakkor a magyar hagyományban a nagypénteknek a végtelen tragédiáját vetítették ki az év összes pénteki napjára, ezért a katolikus hívek pénteken minden esetben böjtölni szoktak, és nagypénteken, a különösképpen szerencsétlennek tartott napon nem lehetett kenyeret sütni, és az érvényes a péntek 13-ra is, merthogy kővé válna..."

Ilyenkor – mint folytatta – nem mostak, mert akkor kisebesedett az illető, illetve azt is mondták, hogy villám üthetne belé, "tehát mindenfajta óvintézkedést próbáltak megvalósítani, ugyanakkor például a német néphagyományban miután a Freitag, a péntek elnevezése egy istennőhöz kötődik, a pénteki napot a szerelem, a házasság napjának tartották, tehát nemhogy félelmetes napnak, hanem nagyon is vidám és a házasság és a szerelem napjának, tehát nem minden időben és nem mindenütt tartották a pénteket ilyen rossznak".

A boszorkányok számára pedig boszorkányos nap. "Ezzel összefüggésben a fekete macskától való félelem is kialakult, miután a boszorkányok egyik jellegzetes megjelenési formája volt."

Alapvetően azért a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hiedelmeket, szokásokat említ, hisz ez ebből a hagyományból eredő babona. A paraszti hagyományban a péntek 13 jelentőségéről nem nagyon tud.

A babona pedig "sosem fog kikopni" szerinte, "mert az ember mindig szereti elhárítani a dolgokat magától, és a körülményeknek tulajdonítani az esetleges problémáit", igaz, nem nagyon hiszi, hogy nagyon sokan lennének, akik ezt valóban komolyan gondolják.

"Legalábbis remélem" – zárta gondolatait Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Tegnap folytatódott a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek az elmúlt napokban, de nagy ütést kapott tegnap a chipgyártó AMD, a Broadcom és a Micron is, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos mínuszban zárt. Az ázsiai tőzsdék lekövették a Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést délelőtt esés váltotta fel, a magyar piac is jelentős mínuszba került. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 10 százalékot esett ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×