Újabb álláspont jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsáról folytatott vitában.
Új hanggal bővült a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövőjéről folytatott vita. Vasárnap az intézmény volt és jelenlegi hallgatói által szervezett tiltakozás résztvevői felszólították a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg az alapítványi fenntartásúvá válásról szóló tervezetet, a felsőoktatás felügyeletért felelős ITM vezetőjét, Palkovics László minisztert pedig arra kérték, teljesítse követeléseiket.
Ugyancsak vasárnap délután az Origo oldalán megjelent a vitában az átalakítás kapcsán szintén megszólított, Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság nyílt levele az átalakításról őket kérdező Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőihez, ezt alább változatlan formában közöljük.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium még május 27-én nyújtotta be a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításával - alapítványi fenntartásba adásával - kapcsolatos törvénytervezetet. Az elképzelés szerint már szeptember elsejétől alapítványi formában működne az intézmény, az átalakítással pedig a tárca szerint nagyobb lesz az egyetem önállósága, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága.
Ezt a szeptemberi határidőt azonban az egyetem vezetése túlságosan rövidnek tartja az átalakulásra. Időközben az egyetem volt és jelenlegi hallgatói közül többen is aggályosnak nevezték a intézmény autonómiájára nézve a tervezett új szervezeti formát.
Az ITM vezetése egyébként az ATV kérdésére azt közölte, hogy a tárca nyitott az egyeztetésekre, közvetlen megkeresés esetén Palkovics László tárgyal a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival.
Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
Még egy turbina termelhet hétfő estétől – írta közösségi oldalán a miniszterelnök. Egy hete még az a veszély fenyegetett, hogy 44 év után először le kell kapcsolni az egész atomerőművet. A héten viszont megint óriási hőség lesz, és eső sem várható.
Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.
A ház körüli kisebb vizeknél a szervezett biológiai gyérítés nem lehetséges, így csak az emberek odafigyelésével és aktív közreműködésével csökkenthető a szúnyogok terjedése.
Russian officials say another 75 people were injured by the attack in the Tatarstan region, one of the deadliest Ukrainian drone attacks on Russia since Moscow's full-scale invasion.