Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszterjelölt érkezik kinevezés előtti meghallgatására az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésére az Országgyűlés Irodaházában 2018. május 14-én.
Nyitókép: Bruzák Noémi

Palkovics László: először értsük meg, hogy működik az alapítványi konstrukció

Hat állami egyetem alapítványi kiszervezésénél egyelőre megáll a kormány - mondta a szakminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Palkovics László hangsúlyozta, az egyetemek önállósága a kormányzati szándék szerint az alapítványi kuratóriumi vezetéssel nőni fog.

A kormány egyelőre nem tervezi újabb egyetem átalakítását, a következő időszakban az eddigi lépések tapasztalatait akarják összegyűjteni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palkovics László, a felsőoktatásért is felelős innovációs miniszter.

"Hat egyetem esetében zajlik az átalakítás, az alapítványok bejegyzése, most a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél is megtörténik, év végéig pedig a Szent István Egyetem is sorra kerül" - erősítette meg a szakminiszter. Utóbbi egyetemnél azért lassabb a folyamat, mert

"nemcsak struktúraváltásról van szó, hanem különböző egyetemek fúziójáról is",

vagyis először létre kell hozni egy új egyetemet, amit aztán átalakítanak, ez az egész néhány plusz hónapot vesz igénybe.

A többit "meglátják", de Palkovics László nem zárta ki azt, hogy ha például a Pannon Egyetem ilyenfajta átalakulást akar, ott is bekövetkezzen a változás.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

a legnagyobb intézmények - köztük a három vidéki tudományegyetem, valamint a SOTE, az ELTE és a Műegyetem is - állami fenntartásban maradnak,

így fejlesztik őket tovább.

"Először értsük meg azt, hogyan működik ez az alapítványi konstrukció, aztán később hozhatunk még döntést, egyelőre nem gondoljuk azt, hogy a nagy egyetemeket át kéne alakítani" - indokolta meg a terveket a tárcavezető. Szerinte az adott gazdasági-társadalmi környezet az, ami mindig meghatározza egy-egy egyetem működését.

A színművészetivel kapcsolatban úgy értékelt, "ott van most egy kis turbulencia, de ez el fog múlni, ha meglátják, hogy a kormány szándéka csak a jobbítást jelenti".

Ismert, alapítványi fenntartásba helyez több, eddig állami egyetemként működött intézményt a kormány annak érdekében, hogy "rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezete legyen", és "nemzetközi jelenléte megerősödjön".

Az egyetemek önállósága a kormányzati szándék szerint az alapítványi kuratóriumi vezetéssel nőni fog.

Az ügyben Palkovics László szerdán találkozott a színművészeti megbízott rektorával, rektorhelyettesével, a hallgatói önkormányzatának képviselőivel és diákjaival is.

Palkovics László az Arénában beszélt egyebek között arról is, hogy vasútfejlesztést, az energetikai rendszer korszerűsítését, az ivóvízhálózat fejlesztését tervezi a kormány az uniós újjáépítési alap Magyarországra eső részéből. A miniszter úgy látja, hogy a járványnak számos hosszútávú hatása is lesz, szólt arról, hogy az erősödő német gazdaság komoly lehetőséget jelent a közép-kelet-európai országoknak, így a magyar gazdasági növekedést is elősegítheti, valamint a Debrecenben épülő BMW-gyárról is beszélt, amely szerinte - flexibilitása miatt - könnyen tud majd alkalmazkodni a piaci körülményekhez.

A teljes beszélgetést itt meghallgathatja:

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×