Infostart.hu
eur:
360.47
usd:
311.17
bux:
131465.65
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Az életének 84. évében elhunyt Csukás István író, a nemzet művészének temetése a Farkasréti Temetőben 2020. március 7-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Így búcsúztak Csukás Istvántól - Szakonyi Károly búcsúbeszéde

Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt Csukás István írótól, a nemzet művészétől szombaton a Farkasréti temetőben. Az alábbiakban Szakonyi Károly beszéde olvasható.

BÚCSÚ CSUKÁS ISTVÁNTÓL

Kedves Pistám,

búcsúzni jöttem Hozzád, és búcsúzni a barátok meg az Írószövetség,az Írók Egyesülete nevében is, és üzenni Veled Odaátra, ahol már várnak Téged a Parnasszus Kávéházban költők, mint hajdan a Hungáriában. Vár Vas István és Kormos Pista, és meghív asztalához Weöres Sándor, hogy megbeszéljen Veled valamilyen pentaton dallamot. És ott vár Zelk Zoltán is, hogy megmutassa Hozzád írt négysorosát… Vidd el nekik az üzenetet, hogy egyre kevesebben vagyunk és egyre árvábbak a régiek közül. Mert most már Te is hiányzol.

Régen volt, amikor először találkoztunk – ötvenhétben vagy ötvennyolcban. Nehéz idők voltak, de Te már akkor is derűs, az életet vidáman szemlélő, a dolgok mélyét kutató voltál, költő, aki a zene világából érkeztél, s ha elhagytad is békéstarhosi, zenei kollégiumban dédelgetett tervedet, hogy hegedűművész legyél, a muzsika, a harmónia ott élt Benned, és maradt is meg örökre. Ott él verseidben. Költészetednek ez a titka. A létezés felett érzett öröm, az örök rácsodálkozás a létre. Az aranyásók buzgalmával mostad ki a hétköznapok medréből az értékes aranyrögöket, ezekből ragyogott fel a vers, a dallam, az utóérhetetlen csukási ritmus, a kibontott gondolat, a közvetlenség fénylő lírája. Ahogy meséidben a fantázia korlátlan szabadságát, verseidben az élet féktelen szerelmét, a romlás elől mentett szépséget csodáljuk. És most, hogy már nem hívhatlak fel se a Szépvölgyi úton, se Szárszón, olvasom a verseidet, s mintha varázsport vettem volna be az elmúlás ellen,

eleven világ tárul elém minden sorodból, a megragadható édes valóság éteri átirata.
Budapest, 2020. március 7.
Az életének 84. évében elhunyt Csukás István író, a nemzet művészének temetése a Farkasréti Temetőben 2020. március 7-én.
MTI/Kovács Tamás
Az életének 84. évében elhunyt Csukás István író, a nemzet művészének temetése a Farkasréti Temetőben 2020. március 7-én. MTI/Kovács Tamás

Sok elismerést kaptál az életben, nagyszerű költészetedért is komoly díjakat, de azt, amit a világon csak nagyon kevés író kaphat meg: magadénak tudhattad a gyerekek rajongó szeretetét. Mert megmutattad nekik a fantázia korlátlan szabadságát, meséidben olyan világot teremtettél, amiben a csetlő-botló és éppen ezért szeretetre méltó figurák a jóságot sugallják. Meséidben senki sem gyűlölködik, nem riogat, a csúfról, mint az Egyfejű Süsü sárkányról is kiderül, hogy szívében szeretetre vágyik, és nem rombolásra, ezért hát nem szabad a látszatból ítélni, mert az igazság a látszat mögött van. És ez szemlélet öröklődik generációkon át, és most, amikor testi mivoltodban távozol, azt a veszteséget érzik, mint amit a legjobb barát elvesztése jelent.

Az én lelkem is nehéz. Néhány hete még vidám hangodat hallhattam a telefonba.

Nem tudtam, nem tudtuk, hogy súlyos beteg vagy. De még azt sem, hogy beteg. Titkoltad férfias szeméremmel. Mondtad, hogy dolgozol, írsz új történetet, hogy megint derűt hints el a világban. Vártuk a nyarat, hogy majd meglátogatunk Szárszón, ahol a vonat ablakából a Rólad elnevezett színházadra látni. Vártuk a nyarat, hogy az óbudai Kéhly vendéglőben megünnepeljük a 84. születésnapodat. A művet vártuk, nem a lesújtó hírt….

Messziről jöttél, Kisújszállásról, édesapád kovácsműhelyéből. És most már ott vagy a magyar irodalom nagyjai között költészeteddel és világra szóló meséiddel.

Ave atque vale!

Szakonyi Károly 2020. március 7. Farkasrét

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben

Magyar Péter Bécsben: mindenki szeretné tudni, kik a felelősök azbesztügyben

Nem voltam kemény, csak egyenes és őszinte azbesztügyben, és a kancellár úr jól fogadta” – Magyar Péter miniszterelnök rövid sajtótájékoztatót tartott a Hofburg előtt Bécsben, miután hivatalos munkaebéden vett részt minisztereivel az osztrák gazdasági élet képviselőivel. Találkozott és megbeszélést folytatott Alexander Van der Bellen osztrák államfővel is, majd a magyar delegáció vonattal indult haza Budapestre.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×