Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
315.41
bux:
153534.66
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Facebook

Rejtélyes szobrot találtak egy tatai kőtömbben

A kemény burkolat lebontása után Schweiger Antal egy 1800-ban készült barokk szobra bukkant elő az Esterházy-kastély renoválásakor.

A tatai Esterházy-kastély felújításakor több különlegességet is találtak a munkások. Az amorf, műkő borítású szobrot 2018 tavaszán egy budapesti műterembe szállították megvizsgálni.

A kemény réteg lebontása után pedig egy jó állapotnak örvendő barokk szobor került napvilágra.

A kutatások során fény derült az eredeti szobor alkotójára is. A művet Schweiger Antal készítette 1800-ban. Az alkotás feltehetően az I. világháborúban sérülhetett meg és ezt követően 1920-as években kapta a kemény kőburkolat - írja a kemma.hu.

Több különlegességet is rejtett a kastély.

Előkerült egy asztalossegéd parketta alá került kézjegye 1834-ből, a kéményseprők névjegyei az 1800-as évek második feléből és egy ajtóküszöb alól nyíló rejtekhely, amiről kiderült, hogy egy titkos összekötő átjáró a főúri és a nagyasszonyi hálók között, de találtak egy hőlégbefúvásos kályhát is, amelyet körülbelül 110 éve befalaztak.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×