Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Twitter

Hatalmas vihart kavart és milliárdokat hozott Tutanhamon fáraó szobrának elárverezése

Egyiptom szerint a szobrot egyszerűen kilopták az országból, vélhetően a 1970-es években, amikor más műtárgyakat is elvittek a karnaki templomkomplexumból.

Tutanhamon fáraó 3000 éves bronzportréja - amelyet az árverés ellen tiltakozó egyiptomi hatóság szerint elloptak és kicsempésztek az országból - 4,7 millió fontért (1,7 milliárd forint) kelt el egy londoni aukción. Az egyiptomi külügyminiszter korábban azt mondta, az ifjú uralkodót ábrázoló műkincset valószínűleg az 1970-es években lopták el az ország egyik műemlék templomából - írta a BBC hírportálja.

A 28 centiméter magas műkincs magángyűjteményből származik, legutóbb 2016-ban adták el hárommillió fontért szintén a Christie's árverésén. Közleményében az aukciósház azt írta, hogy

a műtárgy ügyében "nem folyik és nem is folyt nyomozás".

A Christie's sose árverezne el olyan darabot, amelynek a tulajdonjogával kapcsolatban kétségek merülnek fel - áll a közleményben. A cég közzétette a szobor tulajdonosainak listáját az elmúlt 50 évből. A aukciósház adatai szerint a műkincset 1985-ben vásárolta meg Heinz Herzer müncheni műkereskedő, előtte az osztrák Joseph Messina tulajdonában volt, aki 1973-74 körül vette Wilhelm von Thurn und Taxis hercegtől. Úgy tűnik, az 1690-es évek óta volt a család birtokában. Keveset tudni arról, hogyan került Európába. Arra is kitértek, hogy a bronz szoborfej létezéséről régóta lehet tudni, hosszú éveken át ki is volt állítva.

Zahi Havássz korábbi egyiptomi régészeti miniszter azt közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy a szobor szerintük az 1970-es években került ki az országból, "mivel akkoriban loptak el más műtárgyakat is a karnaki templomkomplexumból".

Tutanhamon fáraó nagyjából 3000 évvel ezelőtt, 19 éves korában halt meg, maradványait 1922-ben találták meg. Az utóbbi években egyre hevesebbé vált a vita a műkincsek visszajuttatásáról azokba az országokba, ahonnan származnak. Athén például több évtizede kéri a British Museumtól a Parthenón frízeinek visszaadását.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×