Infostart.hu
eur:
380
usd:
322.11
bux:
126798.28
2026. február 23. hétfő Alfréd

Könyv jelent meg Miklóska Lajosról, a Beatrice legendájáról

Miklóska Lajos élete és munkássága címmel jelent meg kötet a Beatrice együttes legendás basszusgitárosáról, dalszerzőjéről. A könyv szerzője, Bálint Csaba - aki egyúttal a budapesti Rockmúzeum vezetője is - úgy véli: Miklóska Lajos személyét nem kezeli helyén a magyar rocktörténelem kollektív emlékezete. 

"Miklóska Lajos egy zseni, az összes klasszikus Beatrice-szám zenéjét ő írta, de nemcsak ettől van a legnagyobbak között" - mondta Bálint Csaba, a frissen megjelent kötet szerzője. A most 70 éves zenész együtt kezdte a pályáját a legendás gitárossal, Radics Bélával, együtt zenéltek a Sakk-Mattban, sőt már 1965-ben volt egy közös zenekaruk. Miklóska tagja volt a Syriusnak is, Orszáczky Jackie-t váltotta az énekes-basszusgitárosi poszton. Aztán annak a Korongnak is tagja volt, amellyel már 1972-ben megcsinálták a Jézus Krisztus Szupersztár magyar változatát. Sőt alapító tagja volt a Korálnak is Balázs Fecóval együtt. 1978-ban jött a legnagyobb korszak, a Beatrice.

"Nem nagyon emlékeznek rá az emberek, és ezért tartottam fontosnak, hogy könyv jelenjen meg róla és azokról a zenekarokról, amelyekben ő zenélt" - mondta a Rockmúzeum vezetője. A könyv tulajdonképpen egy interjúkötet, mely többszöri találkozás alapján született. Miklóska Lajos visszavonultan él nyugdíjasként, több, hosszabb kórházi kezelésen van túl, és nem szívesen fogad látogatókat. Bálint Csabát azonban a bizalmába avatta.

"Úgy kezdődött, hogy meglátogatta a Rockmúzeumot, találkoztunk, és feltettem neki néhány kérdést, amely nem a Beatricével foglalkozott. Meglepődött, miért érdekel engem, hogy mondjuk 1965-ben egy adott napon mi történt, és innen indulhatott az a bizalmi viszony, amely egy interjúfolyamhoz vezetett. Ez végül akkorára dagadt, hogy azt gondoltam, legyen belőle egy könyv" - mondta a szerző.

A beszélgetések során a magyar rocktörténet kevéssé ismert pillanatai is kiderültek. Például a Korál kezdetei 1974-ben: Koncz Zsuzsa kísérőzenekara volt, és az énekesnő hamar kirúgta őt, a mai napig nem tudni, hogy pontosan miért. A Syriusban töltött idő is sötét folt a magyar rocktörténelemben, most ezt a pár hónapot is elmeséli a könyvben. A Korong zenekarról végképp semmit sem lehetett eddig tudni., csak annyit, hogy megjelent másfél kislemezük, most az egyik főszereplő kibontja ezt a történetet is.

"Egy született zenész, egy érzékeny művész, egy sokszínű személyiség. Van egy sajátos világ, amely csak rá jellemző. Minden zenei közegben rá lehet ismerni a játékára és a dalszerzői munkásságára is" - vélekedett Bálint Csaba, és elmesélte, a basszusgitárra kényszerből váltott, mert amikor 1965-ben Radics Bélával kezdett zenélni, ezen a poszton volt üresedés a zenekarban, de nem egy szürke basszusgitáros lett a háttérben.

Annyira nem tolakodott előre egyetlen zenekarában sem, talán a Beatricében kapott több szereplési lehetőséget, ahol olyan legendás dalok fűződnek a nevéhez, mint a Térden állva, a Jerikó, a Katicabogárka vagy a Motorizált nemzedék, mégsem volt ő főszereplő a színpadon.

"Nagy Feró mellett eleve nehéz lett volna, de a Beatrice mint közösség nagyon egységes volt, mindenki tudta a helyét és szerepét. Egyik sem próbálta elnyomni a másikat, és neki az a szerep jutott, hogy Feró a főnök, ő a beosztott, de ez csak egy színpadi szerep volt" - árult el belső titkokat a kötet írója, de azt állítja, Miklóska Lajos másfajta sikerekre vágyott.

"Soha nem abban gondolkodott, hogy sztár legyen, hogy slágereket írjon, az volt a célja, hogy azt írja meg, ami éppen aktuális. Ha a dalt jónak találta, akkor sikeresnek érezte magát. A belső mércéjének akart megfelelni" - mondta Bálint Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×