Infostart.hu
eur:
360.85
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
A Magyar Állami Operaház épülete az Andrássy út 22-ben. Az Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

2019-ben újranyithat az Operaház, jól haladnak a munkálatok

Szakaszosan adják majd át a megújult Operaházat, a közönség a főigazgató reményei szerint jövőre birtokba veheti az Andrássy úti intézményt. Az épülő Eiffel-csarnokban januárban már bemutatót tartanak, ám addigra csak egy része lesz kész - mondta az InfoRádiónak Ókovács Szilveszter.

Az intézmény most zárta a határon túli magyarlakta részeket érintő Kárpát-Haza OperaTúráját, ebben az évadban pedig a gördülő operával járják a vidéki településeket - mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A gördülő opera azt jelenti, hogy

az opera társulata elmegy kisebb városokba egy sokkal kisebb kompániával és egy erre a célra épített kamionnal, ami színpadként is szolgál. Ezek már nem beltéri, hanem szabadtéri események

- tette hozzá Ókovács Szilveszter.

Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy olyan helyekre jusson el az Opera, ahol nincs játszóhely ilyen színpaddal.

"Életünkben először egy faluban játszottunk zöld dombokkal és fenyőerdőkkel körülvett hegyektől övezve. Egészen különös érzés volt 500 falusi ember előtt játszani.

A mobil operával mozgékonyabbak vagyunk, és minden évben két túrát tudunk tenni, úgyhogy járunk majd megint körbe"

- mesélte az Operaház igazgatója.

Az Operaház és az Eiffel Műhelyház felújítási munkálatai

Aki a Kőbányai úton jár, az láthatja, hogy hétről hétre mindig valami fontos dolog történik az Eiffel Műhelyházzal, most éppen a tetőt helyezik rá, tervszerűen haladnak - közölte Ókovács Szilveszter.

Mint mondta, úgy számolnak, hogy az épület fejrészében január végén már bemutatót is tarthatnak, a tavaszi hónapokra vár, hogy az épület többi része is elkészüljön és birtokba lehessen venni.

"Az Operaháznál kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel az egy fontos kiemelt műemlék. A régi tervek nincsenek meg, az építkezés közbeni tervezés valósul meg, így ez időigényesebb. Itt is úgy számolunk, hogy a 2019 folyamán történő megnyitásnak van realitása, és itt is részleges lesz. Először azt szeretnénk, ha

a közönség és az előadást játszó művészeink, személyzetünk tudna ott működni. Szakaszos birtokbavétel vár mindkét épületre, nem látom okát egyelőre, hogy áthangoljunk bármit"

- fejtette ki véleményét a munkálatokról az igazgató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×