Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
321.01
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Pest, Párizs, háztetők - új kiállítás a Rugógyár Galériában

Második kiállítását mutatja be az év elején nyitott Rugógyár Galéria a budapesti belvárosban. A május 25-éig látogatható, "Pest, Párizs, háztetők" című tárlaton három különböző generáció két festőjének és két szobrászának az alkotásai láthatók.

Februárban nyílt meg a belvárosi Szarka utcában a Rugógyár Galéria, amely egy régebben rugókat és csavarokat gyártó üzem helyén kialakított kiállítótér. A hely alapkoncepciójának megfelelően a második kiállításán is folytatódik a generációk közötti párbeszéd bemutatása, ezúttal három különböző generációhoz tartozó művész - két festő és két szobrász - nézőpontjából láthatjuk a városi terek, városi élethelyzetek realista feldolgozását.

"Még senki sem mutatta be azt a hatvan-hetven évet átfogó összefüggést, amely Csernus Tibor és Barakonyi Zsombor festészete között mutatkozik meg: ugyanazokra a hagyományokra nyúlik vissza, elsősorban a barokk festészet fényhasználatára, valamint a fotóhasználat legújabb módozataira" - mondta az InfoRádióban Iványi-Bitter Brigitta kurátor, és hozzátette, a két realista festő abban is hasonló, hogy egyfajta mágikus realizmust képvisel, ami azt jelenti, hogy bár első pillantásra ismerős, hétköznapi, városi szituációk vannak a képeken, jobban megnézve őket azonban különleges, nyugtalanító, megfejtésre váró részleteket fedezhetünk fel rajtuk.

A kiállítás másik része egy kisplasztikai tárlat, ahol Veres Balázs és Hardi Ágnes szobrászatát vetik össze. Ők is urbánus, ikonikus elemeket dolgoznak fel, tematikában és a realista ábrázolásban is hasonlók a két másik festőhöz. Veres Balázsnak egy szoborsorozatát mutatják be, amely a budapesti Szabadság-szobor adaptációja, a szobor különböző, rá nem jellemző pozitúrákban látható.

Hardi Ágnes a legfiatalabb szobrászgenerációt képviseli, és a térinstallációja egy háztetőket madártávlartból bemutató városi teret jelenít meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×