Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Ezeréves sziklafestményeket mosott el az özönvíz

Áradások okoztak jelentős károkat őskori sziklarajzokban és -festményekben Északnyugat-Kínában, a Ninghszia-Huj autonóm terület Holan hegységében.

Az elmúlt öt napban lezúdult csapadék számos értékes képzőművészeti emléket rongált meg, amelyek 3-10 ezer évvel ezelőtt készültek. Egyeseket a sár és az iszap halványított el, másokat egyszerűen leradírozott az áramló víz, de vannak olyan sziklák is, amelyek a külső behatás miatt megrepedtek.

Egyelőre körülbelül tucatnyi, ábrákkal, jelentekkel díszített sziklát nem találnak.

A térségben a szakemberek - több száz kilométeres távon szétszóródva - mintegy 20 ezer sziklarajzot és -festményt vettek számba. Alkotóik egykori észak-kínai nomád törzsek tagjai voltak.

A festményeken a leginkább visszatérő motívumok az állatok, de embereket, járműveket, növényeket, bolygókat, ujjnyomatokat, valamint írásjegyeket és absztrakt alakzatokat is találni köztük. Az emberi alakokat vadászat, pásztorkodás, áldozat bemutatása, csaták, tánc és nemzés közben ábrázolták. Az állatok között előfordulnak tigrisek, leopárdok, szarvasok, birkák, marhák, lovak és tevék.

Az eső miatt létrejött erős sodrású vízfolyások okozta károk felmérése még zajlik a Holan hegységben.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×