Infostart.hu
eur:
375.59
usd:
318.28
bux:
127943.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Laár és Galla újra együtt lép színpadra!

Több évtizedes kihagyás után lép fel ismét "Válogatott Laárogások és Gallantások" című estjével Laár András és Galla Miklós a MOM Kulturális Központban. Az abszurd humor két egyéniségének régi és új jeleneteit tartalmazó estről Laár András beszélt az InfoRádiónak.

„Az ötlet már 1984-ben megszületett, mert akkor mutattuk be először a Válogatott Laárogások és Gallantások című műsort, amit most felújítottunk” - mondta Laár András előadóművész.

Hozzátette: a mostani műsor régóta dolgozott bennük, hiszen korábban már csináltak együtt hasonló produkciót.

„Nagyon jól helyreállt köztünk az alkotói kémia, remekül tudunk együtt gondolkodni abszurd témákban. Teljesen egy rugóra jár az agyunk, ami a humort illeti, ezért tavaly felvetődött, hogy folytatnánk ketten az együttműködést. Galla Miki most nem tud a L'art pour L'art Társulatba visszaízesülni, mi ketten viszont igen” - fogalmazott az előadóművész.

Laár András elmondta, hogy régi és új dalok és szkeccsek egyaránt szerepelnek majd a műsorban.

„A legrégebbi időkből származó üde dalok és jelenetek mellé behoztunk néhány újat is. Olyan dalokat is előadunk, amelyeket régebben nem énekeltünk, vagy olyat is, amit korábban valaki más énekelt” - számolt be a műsorról Laár András.

Az előadóművész hozzáfűzte: izgatottan várja a színes műsort.

„Ezt a műsort többször el fogjuk játszani még azokon a helyeken, ahová hívnak minket, de itt nem állunk meg, hiszen vannak még új ötleteink, zenei és színházi produkciók egyaránt, tehát továbbra is biztosan együttműködünk majd” - mondta Laár András előadóművész az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×