Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Meghalt Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező

Hetvenkilencedik életévében szombaton meghalt Gombár Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, díszlet- és jelmeztervező, pedagógus, egyetemi tanár, a Győri Balett örökös tagja - közölte a család és balettársulat

A közlés szerint a hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt művész temetéséről később intézkednek.

Gombár Judit 1937. szeptember 13-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskola jelmeztervezői szakát is. Ebben az időszakban lett a pécsi Nemzeti Színház tagja, és ekkor kötötte össze az életét a balettel. Pécsett és az Operaházban főleg balettekhez tervezett jelmezeket, de szerződött tervező volt Szegeden, Kecskeméten, Szolnokon és a Népszínházban is.

Miközben állandóan dolgozott a Pécsi Balettnek, 1972-1979-ben Markó Ivánnal együtt tagja volt Maurice Béjart világhírű balett társulatának is.

1979-től a Győri Balett egyik alapítójaként, jelmez- és díszlettervezőként meghatározó szerepet játszott a társulat irányításában és művészeti iskolává alakításában.

Művészetét 1984-ben Jászai Mari-díjjal, 2002-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2005-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel, 2007-ben Táncművészetért díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el.

Címlapról ajánljuk
Demerzel átka, avagy új adózás jöhet a humanoid robotok miatt

Demerzel átka, avagy új adózás jöhet a humanoid robotok miatt

A demográfiai válság és a technológiai forradalom kettős szorítása miatt 2–5 éven belül elkerülhetetlenné válik az adórendszerek gyökeres reformja. Mivel az aktív munkavállalók száma globálisan csökken, a közfinanszírozás és a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága érdekében az államok kénytelenek új adóalanyokat – algoritmusokat és humanoid robotokat – bevonni a közteherviselésbe.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Orosz rulett tele tárral: a japán kötvénypiac lázadása most mindent vihet

Orosz rulett tele tárral: a japán kötvénypiac lázadása most mindent vihet

Japán a hétköznapokban ritkán mozgatja a világot. Aztán eljön néhány hét, amikor hirtelen minden róla szól: a kötvényhozamok megugranak, a jen idegesen rángatózik, a globális befektetők pedig a saját kárukon tanulják meg újra, hogy a carry trade nem örök életű ingyenebéd, hanem egy kényelmes, de veszélyes függőség. Hétvégén választásokat tartottak Japánban, a piac pedig pattanásig feszült egy olyan környezetben, ahol a globális likviditási helyzet már kedvezőtlen. Minden profi a választásokra szegezi a tekintetét – mi pedig megmutatjuk, mi történhet, most hogy úgy tűnik Takaichi pártja fényes sikert aratott a választásokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×