Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
322.19
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Új albumját mutatja be Petruska

Elkészítette második albumát Petruska András. A Dal 2016 döntőjébe jutott dalszerző-énekes Kapunyitó című anyagát, amely a harmincas generáció kérdéseit feszegeti, április 9-én szombaton mutatja be a budai MOM Kulturális Központban (MOMKult).

"Az új anyag egy kicsit letisztultabb, kevésbé szerteágazó, mint a két évvel ezelőtti Metropolita. Sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztem arra, hogy a dolog élőben reprodukálható legyen. Tartalmilag az első lemez folytatása: ott is a húszas-harmincas generáció kérdéseiről volt szó" - mondta korábban Petruska András az MTI-nek.

Az érett művészt mutató Kapunyitó esetében is az utazás a keret, de ezúttal nem metrómegállók, hanem az előadó eddigi életének állomásai mentén, ezúttal vegyesen magyar és angol nyelven.

"A lemez megszületése egybeesett 30. születésnapommal. Akaratlanul is számot vetettem a mögöttem álló évekről, a beteljesült és a még megvalósulásra váró álmaimról, a magammal való kapcsolatomról. Feltettem magamnak a kérdést, mikor voltam utoljára felszabadult és felhőtlenül vidám. A válasz egészen a kisgyermekkoromig vezet, és az ezt követő dalokban onnan indulok el vissza a mába a rengeteg megélt kétségen keresztül" - fogalmazott Petruska András.

Mint megjegyezte, a problémák felnőtt fejjel újra élése segít azok feloldásában, jobban megérti saját működését.

A képzeletbeli időutazásban a hét magyar nyelvű dalban szövegíróként a TükeZoo gitáros-énekese, Babarci Bulcsú segítette, ő már a Metropolitán is Petruska állandó szerzőtársa volt. A visszatekintést a beszédes dalcímek is mutatják: Jöttem, láttam, visszamennék; Miért pont én?; Nem így képzeltem el; Ten Years; Amikor én még felnőtt voltam. Utóbbi egyfajta kikacsintás az Illés együttes Amikor én még kissrác voltam című dalára.

Természetesen felkerült a lemezre az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén megismert Trouble in My Mind, amelyért Petruska András megkapta A Dal 2016 Felfedezettje díjat. "Arra jutottam, hogy a mindennapi létharc, a megfelelés szinte teljesen háttérbe szorítja a vágyaimat, álmaimat, mintha már nem is a saját életemet élném. Erről az élményről számolnak be hasonló korú barátaim is: beránt a világ, nem tudjuk függetleníteni magunkat az élet terheitől" - mondta korábban Petruska András.

A lemezen Temesvári Bence hegedűs, vokalista és Markos Miklós ütőhangszeres volt a dalszerző állandó társa. A Petruska név alatt futó formációt ketten alkotják Temesvárival. "Szükségem volt egy népi hangszerre, a hegedű nem csak a folklór érzelmeket tudja megjeleníteni, de tud popzenei szerepben is működni".

Közreműködött mások mellett Tóth János Rudolf, a Bergendy, a Hobo Blues Band, a Magyar Atom, a Kex Remake egykori gitárosa, aki Az ajtón túl című dalban énekel nagyszerűen. Játszik a lemezen Szokolay Dongó Balázs is, aki a tavaly kislemezen már megjelent Nyár (Most vidám igazán) című felvételen furulyázott.

A Kapunyitó lemezbemutató koncertsorozatának budapesti állomása április 9-én szombaton lesz a MOMKultban. Petruska április 16-án a veszprémi Hangvillában, 28-án a szegedi IH Rendezvényközpontban is fellép, és nyáron ott lesz például a soproni VOLT Fesztivál színpadán.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×