Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.75
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Fotókiállítás autista gyermekeket nevelő családokról

Nők kékben címmel autista gyermekeket nevelő családokról készült fotókból nyílt szabadtéri kiállítás a budapesti Madách téren szombaton, az autizmus világnapján.

Az eseményen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kormányzat oldaláról négy feladatra hívta fel a figyelmet, amit az autizmussal élők támogatása érdekében tenni kell. Elsőként említette a korai felismerés, a kora gyermekkori intervenció szerepét és jelentőségét.

Mint mondta, erre minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít a kormányzat, fejlesztik a felismerés lehetőségeit, bővítik a pedagógiai szakszolgálatban dolgozók körét és a szakértői bizottságokat kifejezetten a három éves kor alatti gyermekekhez értő szakemberekkel.

Hozzátette: a kormány a korai fejlesztést célzó programot indít idén - uniós fejlesztési forrásból - több mint 5 milliárd forint keretösszeggel. Emellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a civil szervezetek kezdeményezésére miniszteri biztos kinevezéséről döntött, így a közeljövőben Czeizel Barbara, a korai fejlesztés egyik elismert szakembere fogja miniszteri biztosként a korai intervenció ügyét egyengetni.

A másik terület az autizmussal élők ellátása, támogatása, az ellátó-rendszer bővítése, fejlesztése. Harmadikként említette a fogyatékossággal élők foglalkoztatását, amelynek elősegítésére program indul. Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos, hogy a fogyatékossággal élők felnőttként is önállóan, vagy részben önállóan tudjanak boldogulni és aktivitást találni.

Negyedik pontként a szemléletformálást jelölte meg, amelynek célja, hogy minél jobban megismerjék az emberek a fogyatékossággal élőket, az autizmussal élőket, az autizmussal élő családok mindennapjait. Hozzátette: ezért indították a Családbarát Ország pályázat néven futott szemléletformáló kampányt.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke elmondta: a kutatások szerint 1 százaléknál nagyobb előfordulási gyakoriságot mutat az autizmus, amely Magyarországon mintegy 100 ezer gyermeket és felnőttet, illetve családjaikat érinti.

Kiemelte: az autizmus olyan állapot, amelyben pont azok a képességek sérültek, amelyek a társadalmi beilleszkedéshez, kapcsolatteremtéshez elengedhetetlenek. A társadalom odafigyelése, értő segítése és a valós ismeretek ezért nagyon lényegesek ahhoz, hogy az autisták képesek legyenek beilleszkedni a társadalomba.

Kővári Edit hozzáfűzte: az AOSZ a Családbarát Ország pályázat révén az autizmussal élő nők, autista gyermekeket nevelő anyák életét szerette volna bemutatni.

A tárlaton az idei Magyar Sajtófotó pályázaton is díjazott Komka Péternek, az MTI/MTVA fotóriporterének a lencséjén keresztül elevenedik meg négy, autista gyermeket nevelő édesanya és egy fiatal autista lány élete.

A szemléletformáló program célja, hogy erősítse az autizmussal érintett, nehezebb körülmények között élő családok, nők helyzetét, elősegítse társadalmi elfogadottságukat, valamint felhívja a figyelmet mindazokra az értékekre és erősségekre, amelyekkel ezek a nők és családok hozzájárulnak a társadalmi sokszínűséghez.

A szabadtéri tárlat április 22-ig tekinthető meg, majd országos körútra indul vándorkiállítás formájában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×