A Bálint-nap pontos eredete a homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott benne. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, talán ez a megfigyelés szolgálhatott a hiedelem alapjául, hogy ez a nap kedvez a házasságjóslatoknak és a szerelmi varázslatoknak. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a mezőkön legelésző nyáj istenének szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet. Ezen az éjszakán a fiatal nők felírták és egy kerámiakorsóba helyezték nevüket, a férfiak húztak, és az így kialakult párok az ünnepség idejére vagy egész életükre együtt maradtak.

A katolikus egyház legalább három különböző Bálint (Valentin, Valentinus) nevű szent vértanút tart nyilván. A legismertebb Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, hogy az egyedülállók a családosoknál jobb katonák. Bálint megtagadta a rendelet teljesítését, titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték. Egy másik legenda úgy tartja, azért kellett meghalnia, mert segített a keresztényeknek elkerülni a biztos halált hozó börtönt. A legelterjedtebb legenda szerint a börtönben visszaadta a foglár vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet küldött neki ezzel az aláírással: "A Te Valentinod." (A közhiedelemmel ellentétben egyik Valentinus személye, élete sem hozható közvetlen kapcsolatba a Bálint-napi szokásokkal, az viszont feltehető, hogy megünneplésében szerepet játszhatott a pogány Lupercalia "keresztényesítése".) Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté és tette ünnepét február 14-re, egyben betiltotta a Lupercaliát, s helyébe Szűz Mária megtisztulása, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának megünneplését rendelte el.

Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a romantikus szerelemhez 1382-ben Bolondok parlamentje című költeményében. Néhány évtizeddel későbbről datálódik egy újabb, a Valentin-naphoz kötődő börtönüzenet, ezt a verset a százéves háborúban angol fogságba esett, a londoni Towerben raboskodó Charles orleans-i herceg küldte feleségének 1415-ben. Hat évvel később V. Henrik király már költőt fogadott fel, hogy Bálint napján versbe szedett üzenetet írjon feleségének, Valois Katalinnak. Ezt a napot Angliában 1446-tól széles körben megülték, a lányok szív alakú papírra írták jövendőbelijük nevét, és a szíveket a kiválasztott kabátjára tűzték. Az első angol nyelvű Bálint-napi levél 1477-ből származik, és ma a British Library őrzi. Valentin-napra hamarosan verseskötetek jelentek meg, a fiatalok úgynevezett "valentine"-okat, szerelmes levélkéket küldözgettek egymásnak. Ezek tekinthetők a mai Bálint-napi képeslapok és általában az üdvözlőkártyák őseinek, amelyek küldése a 19. századra vált szokássá.

Nagykereskedelmi méretekben elsőként 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra e napra szánt képeslapot, ezért nevezik őt "a valentine-ok anyjának". Az érzelmek kimutatását fölöttébb rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek, a szokás elterjedését az alacsony postai tarifák is elősegítették. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak.

Bár a Bálint-napot ma már a világ szinte minden országában megünneplik, legnagyobb kultusza az angolszász és francia nyelvterületen van, ahol Bálintot, avagy Valentint a különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének tartják. Ezen a napon Amerikában egymilliárdnál több kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak a postán. (Érdekesség, hogy az üzenetek többségét a tanárok kapják tanítványaiktól.) Ezen a napon számtalan ajándék is gazdára talál, a legnépszerűbb a virág, a csokoládé szív alakú dobozban és az ékszer. Az internet elterjedésével természetesen már digitális üdvözlőlapok és kuponok millióit is küldik az emberek szeretteiknek.

A szerelmesek napjáról szerte a világon megemlékeznek: Dél-Koreában és Japánban például csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a "Fehér napon" viszonozzák. 2011-ben Peruban munkaszüneti nappá nyilvánították február 14-ét. Az olaszországi Terni városában hagyomány, hogy a szerelmesek napjának előestéjén egész Itáliából érkeznek ide párok, és a város bazilikájában, San Valentino (azaz Szent Bálint) sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket. Ám ami világszerte hasonló: a szerelmesek ünnepén a virágárusok és az ajándéktárgy-kereskedők engesztelhetetlen harcot vívnak a vevők pénztárcájáért.