Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
316.77
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Cecilia Bartoli visszatér a Scalába

A következő szezonban újra fellép a milánói Scalában Cecilia Bartoli, aki rossz emlékű 2012-es koncertje óta nem szerepelt a világhírű operaházban.

Az énekesnő Vivaldi-művekkel tér vissza a Scalába, amelynek a 2014-2015-ös évadra vonatkozó programját kedden hagyta jóvá az operaházat felügyelő tanács. A repertoárt egy hét múlva ismerteti Alexander Pereira, az intézmény ősszel hivatalba lépő intendánsa, valamint Riccardo Chailly, a Scala következő főzeneigazgatója.

Cecilia Bartoli 2012 decemberében 19 év után állt újra színpadra a Scalában. A koncert első felében Händel- és Mozart-műveket énekelt nagy sikert aratva, a második fele viszont rémálommá vált számára, a közönség ugyanis kifütyülte, amikor Rossini Otellójából és Hamupipőkéjéből énekelt áriákat.

A tanács tagjaként Giuliano Pisapia polgármester kedden bejelentette, hogy Pereira már szeptember elején elfoglalja posztját, amely így nem marad egy hónapig üresen Stéphane Lissner augusztus 30-i távozása után. A programról szólva azt mondta, különleges évadot terveznek, amelynek során a Scala megnyitja kapuit az egész város, de elsősorban a fiatalok előtt. A repertoáron 17 opera és hét balett kap helyet, a függöny 270 alkalommal gördül föl a következő szezonban, amelyet mindenekelőtt a jövő évi milánói világkiállítás miatt igyekeztek különlegessé tenni.

A felügyelőtanács május közepén úgy döntött, hogy Pereira szerződését hat évről 15 hónapra rövidíti. A testület Pereira sokat vitatott operaelőadás-vásárlásai miatt határozott így.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×