Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
316.93
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

A két eltűnt magyar festmény együttes értéke több mint 100 millió forint

Eltűnt két nagy értékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából - erősítette meg a nol.hu információját Antal Péter, az alkotások tulajdonosa csütörtökön az MTI-nek.

A két eltűnt kép egyike Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József Táj című tusrajza - mondta a tulajdonos.

A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képező alkotásnak, amit 8 évvel ezelőtt, 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben - emlékeztetett Antal Péter.

A most eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett - jelezte a tulajdonos.

Antal Péter az MTI érdeklődésére elmondta: két hete értesítették a MODEM-ből, hogy leltároztak, és két kép hiányzik a gyűjteményből. Miután a raktárak újraellenőrzése során sem került elő a két alkotás, belső vizsgálatot rendelt el a MODEM igazgatója, de így sem bukkantak az alkotások nyomára.

Antal Péter tudomása szerint a MODEM igazgatója ezt követően, múlt pénteken büntetőfeljelentést tett az ügyben.

Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére megerősítette: a főkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrségi szóvivő további részletet nem közölt az ügyről.

Az MTI tudósítója csütörtökön sem Kukla Krisztiánt, a MODEM igazgatóját, sem a művészeti központ sajtóreferensét mobiltelefonon nem tudta elérni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×