A Szent István csatahajó 152 méteres hosszával és 20 ezer tonnás vízkiszorításával minden idők legnagyobb magyar építésű hajója, amely a magyar ipar teljesítőképességének és Magyarország Monarchián belüli egyenjogúságának szimbóluma volt - emlékeztet a múzeum által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

A Közlekedési Múzeum május 31-ig látható kiállítása a csatahajó építésének és rövid szolgálatának állít emléket: a tárlaton dokumentumok, modellek, korabeli fotók, videó- és hanganyagok idézik fel a valaha épített legnagyobb magyar gyártású járművet.

A 20. század első évtizedének végén alapvetően két ok kényszerítette az Osztrák-Magyar Monarchiát az új típusú csatahajók, dreadnoughtok építésére. Az egyik az olasz dreadnought-program volt, a másik pedig a hatalmi állás fenntartásának kényszere - emlékeztet a múzeum közleménye.

A trieszti STT hajógyár alternatívájának épült Fiume-Bergudiban a magyar Ganz és Társa-Danubius Gép-, Waggon-, és Hajógyár Rt. hajógyára, amely eleinte csak kisebb méretű egységekre kapott megrendeléseket a haditengerészettől.

A csatahajóprogram elindítása után a Danubius is szerette volna elnyerni az egyik egység építését. Mivel az új gyár számára hatalmas kihívást jelentett a Szent István megépítése, kénytelen volt vállalati fúziót végrehajtani a Ganz és Társa Gép- és Waggongyárral 1911-ben. Az így létrejött nehézipari vállalatbirodalom Magyarország legnagyobb munkaadójává is vált.

A Ganz-Danubius 1912. január 29-én fektette le a VII. sz. csatahajó (a későbbi Szent István) gerincét, jóllehet a sólya építése sem fejeződött be addigra. A hajót 1914. január 17-én bocsátották vízre, ami azonban nem az építés végét, hanem csak egy fontos fázisát jelentette. A kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni. A hajó végül 1915 novemberére állt szolgálatba.

A Szent István több ponton eltért három testvérhajójától. Kéményei magasabbak voltak, más kazánt építettek be, és négy helyett kettő hajócsavar hajtotta. A beépített Babcock-Wilcox-kazánok ugyan 48 tonnával nehezebbek voltak, ám jobb hatásfokkal működtek. A hajón több újítást is bevezettek, a tengelyek kenéséhez használt rendszert beépítették a szintén akkor épülő Tegetthoff és a Prinz Eugen csatahajókba is.

A Szent Istvánnak rövid élet és szerencsétlen sors jutott osztályrészül. 1918. június 10-e hajnalán, első éles bevetése alkalmával egy olasz torpedóvető motorcsónakról kilőtt két torpedó végzetes sebeket ütött rajta, és háromórás küzdelmet követően felborult, majd elsüllyedt.