Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Milyen lesz a Városliget?

Már az év végéig kiírnák a városligeti múzeumnegyed öt épületére vonatkozó nemzetközi tervpályázatot - közölte Baán László, a beruházásokért is felelős miniszteri biztos az InfoRádió Aréna című műsorában. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója arról is beszélt, hogy a távlati tervek szerint teljesen megújul a Városliget.

A miniszteri biztos elmondta, hogy jelenleg az új Múzeumi Negyed öt épületének pályázatához szükséges funkció-meghatározásokon dolgoznak a szakmai bizottságok. Emlékeztetett: 6 új múzeum költözik majd az évtized végéig 5 új épületbe.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója hozzátette: cél, hogy év végéig kiírják a Múzeumi Negyed nemzetközi tervpályázatát az öt új épületre.

Ezeknek a múzeumoknak a konkrét helyét már meg kell nevezni a tervpályázatban, hiszen így tud majd értelmesen tervezni egy tervező, legyen az hazai vagy külföldi - tette hozzá, azzal: ezt tulajdonképpen egy építészeti dizájn-pályázatnak kell elképzelni .

Baán László közölte, hogy a múzeumi negyed első ütemében kiírt ötletpályázatra érkezett 12 munka legjobb elképzeléseit is felhasználják az úgynevezett mestertervhez, amely a Városliget egészének a jövőjét felvázolja majd.

Jelezte: a távlati tervek között szó van a Petőfi Csarnok teljes megújításáról, gyermek - és ifjúsági interaktív élményközponttá alakításáról, újra körbecsónakázhatóvá teszik a városligeti tavat, megújítják a teljes parkot és megfelelő parkolási körülményeket kívánnak teremteni.

A Szépművészeti Múzeum október végén nyíló Caravaggiotól Canalettóig című kiállításáról szólva Baán László hangsúlyozta: világviszonylatban is rendkívüli lesz az itáliai barokkal és rokokóval foglalkozó tárlat.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×