Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
316.87
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Mácsai: a színház érzéki, amire a nők fogékonyabbak

Jó évadot zár az Örkény Színház, mégpedig úgy, hogy nem kellett kompromisszumokat kötni a nézettség érdekében. Erről Mácsai Pál, a teátrum igazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Mint mondta, a következő évadban mások mellett Zsótér Sándor a Cseresznyéskertet rendezi majd, utána Mohácsi János viszi színre a képzelt beteget, vagyis egy klasszikus évad körvonalazódik.

Ebben az évben zárjuk a legjobb évadunkat a nézettség szempontjából, közel vagyunk a 100 százalékhoz, ilyen jó még soha nem volt - mondta Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. Hozzátette: a repertoárban nem voltak kompromisszumok, és idén azt a nyomást sem érzékelték, hogy a közönség mindenáron nevetni, mindenáron kikapcsolódni szeretne. Most nagyobb kíváncsiság, nagyobb közéleti nyitottság érezhető a nézőtéren, és ez nekünk nagyon fontos - emelte ki.

A színházban a pusztító az unalom, minden más rendben van - vélekedett Mácsai. Kétségtelen, hogy minden új bemutatónk olyan, hogy bármennyire komoly dolgokra figyel, sokat lehet rajta nevetni. Műfajilag ezek tragikomédiák, vagy komédiák.

Azzal kapcsolatban, hogy a kutatások szerint a színházba járók többsége középkorú és magasabb státuszú nő, Mácsai Pál elmondta: "ezt én rég tudom". Mint mondta: talán van a színházban valami érzéki hatás, amire a nők fogékonyabbak. Tapasztalatai szerint a fiatalok gyakran járnak színházba, de a családalapítás idején kikopnak a férfiak és a nők is, amikor viszont a gyerekek nagyobbak, visszatérnek, "ha éppen szerencsénk van".

Mácsai Pál beszélt a következő évadról is. Elmondta: Zsótér Sándor a Cseresznyéskertet rendezi majd, utána Mohácsi János rendezi a képzelt beteget, vagyis a következő "egy klasszikus évadnak mutatkozik". Mácsai befejezi a Csoda és kósza című gyerekelőadást, és rendez egy olyan előadást is, amely kicsit a Nyugatra hasonlít. Ennek a munkacíme most Anyám tyúkja. Arról szól, hogy a magyar irodalom kötelező verseit, amelyeket mindenki ismer, vagy ismerni vél, elmondják. A legismertebb versekre kell gondolni, például: Szeptember végén, Anyám tyúkja, Mama, Föl föl dobott kő. Ettől nagyon sokat várok - mondta az igazgató.

Az Örkény Színházban jövőre rendez majd egy darabot Bagossy László is, az évad végén pedig a Stuart Mária kerül színpadra, Gáspár Ildikó, a teátrum dramaturgja rendezésében.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×