Infostart.hu
eur:
354.73
usd:
311.5
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál

Színpadon debütált Eric Cantona, a futball-legenda

Eric Cantona, a Manchester United egykori ünnepelt játékosa színpadi karrierje nyitányaként kedden debütált egy párizsi színház új, kortárs darabjában.

A világklasszis labdarúgóból lett 43 éves színész egy haldoklót alakít, aki egy összeomlott áruház törmelékei alá szorult. A darabot Cantona színésznő felesége, a César- és Moliere-díjas Rachida Brakni rendezte. A francia sajtó előzetes várakozásai szerint a főváros szívében fekvő Marigny Színház bemutatója az év színházi eseménye lehet.

Cantonától korábban sem volt idegen a színészet: több televíziós és mozifilmben is láthatta már a közönség. Eddigi legnagyobb sikerét a filmvásznon Ken Loach Barátom, Eric című tavaly bemutatott vígjátékában érte el, amelyben saját magát játszotta. Korábban Cate Blanchett oldalán is feltűnt az Elizabeth című történelmi produkcióban.

Színpadon azonban Nathalie Saugeon Face au Paradis című drámájában játszik először.

"Gyermekként az volt a célom, hogy 80 ezer ember előtt játsszam, és megcsináltam. Most egy 400 férőhelyes színházról van szó. Ha az ember nem teszi ki magát veszélynek, akkor nem is ismeri meg magát" - nyilatkozta a Le Monde című napilapnak a napokban.

Mint elárulta, egy rosszul sikerült próba után a múlt héten volt ugyan egy rossz éjszakája, ám azóta összeszedte magát, és "ismét elöntötte az a bizonyos érzés, ami annak idején a stadionban".

A kritikusok kezdetben fanyalogva fogadták a pályát váltott, újsütetű színészt, és nemegyszer leszólták erős marseille-i akcentusa miatt. A Face au Paradis producerei azt remélik, hogy a darabra, amit három hónapig tartanak színen, özönleni fognak a párizsiak, és ez némiképp megmozgatja a tavalyi krízis után a város színházi életét.

Ami Cantonát illeti, ő már előre néz, és azt tervezi, hogy egy napon Shakespeare Lear királyát alakítja majd. Persze csak akkor - tette hozzá -, amikor már nem lesz ilyen fiatal a szerephez.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Trump keményen megfenyegette az európaiakat, Brüsszel sem volt rest az elrettentéssel

Trump keményen megfenyegette az európaiakat, Brüsszel sem volt rest az elrettentéssel

Az Európai Bizottság nem rettent meg, válaszlépéseket helyezett kilátásba Donald Trump újabb vámfenyegetéseire válaszul, amelyeket az amerikai elnök az európai technológiai szabályozás és a digitális szolgáltatási adók miatt fogalmazott meg. A szóváltás akkor élesedett ki, amikor uniós és amerikai tisztviselők éppen Washingtonban tárgyalnak a megromlott digitális kapcsolatok rendezéséről. A bizottság szóvivője leszögezte, hogy az EU-nak szuverén joga szabályozni a területén zajló gazdasági tevékenységeket, és egyoldalú amerikai intézkedések esetén gyors és határozott válaszra lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×