Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.55
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Veszélyben a német klímacélok a környezetvédelmi minisztérium szerint

Jelentős csökkentést irányzott elő Németország 2030-ra a szén-dioxid-kibocsátás terén. Az illetékes minisztérium szerint a megvalósítást több ágazat is veszélyezteti.

Az eredeti célkitűzés azt tartalmazza, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ra 65 százalékkal kell csökkenteni az 1990-es szinthez képest. A környezetvédelmi minisztérium 2026-ra vonatkozó klímavédelmi programjának tervezete szerint fennáll az a veszély, hogy a 65 százalékot nem sikerül teljesíteni.

A tervezet vonatkozó részleteit a ZDF közszolgálati médium tárta a nyilvánosság elé. Ebből kitűnt, hogy az eredeti cél megvalósulása felettébb ingatag. Eszerint az illetékes miniszter, Carsten Schneider arra számít, hogy a CO2- kibocsátás az eredetileg kitűzött 65 százalék helyett 63 százalékos lehet.

A különbség nem nagy, és, mint a miniszter fogalmazott, az eredeti cél még megvalósítható.

A „bűnbak” a dokumentum szerint elsősorban a közlekedési ágazat, amely jelentősen elmarad az eredeti céloktól. Erre utal, hogy a közlekedés terén a klímavédelmi célokon való túllépés 169 millió tonna CO2-vel egyenértékű.

Még ha csekélyebb mértékbenis, de szintén fekete bárány az építőipar. A kitűzött célokat az iparág nem teljesíti, az eddigi elmaradás 110 millió tonna szén-dioxidnak felel meg.

Más szektorok ugyanakkor élen jártak az eredeti célok megvalósításában. A tervezet szerint a elsősorban az energiaipar, de többek között a mezőgazdaság és a hulladékgazdálkodás is túlteljesített.

A szociáldemokrata miniszter egy korábbi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a klímaváltozással való szembenézés elengedhetetlen. A kormány ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez az innovációra és az új technológiákra.

A jelentéstervezet ugyanakkor nem érte be a 2030-ra vonatkozó riogatással: figyelmeztetett arra. hogy a klímavédelmi célok hosszabb távon is veszélyben vannak.

Fennáll az a veszély, hogy a 2045-re kitűzött üvegházhatásúgáz-semlegességi cél nem valósul meg

A jelenlegi klímapolitikai eszközökkel nem látható előre, hogy a semlegességre történő áttérés minden ágazatban sikeres lesz - szögezte le a tervezet.

A dokumentum hangsúlyozta, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2040-re legalább 88 százalékkal kell csökkenteni. Németországnak 2045-re klímasemlegessé kell válnia – erősítette meg a minisztérium.

Németországban örök vita, hogy a „zöld” célok túlfeszítése tönkreteszi a hagyományos nagy iparágakat, így az autóipart, így a klímacélok erőltetésével a német gazdaság és társadalom tulajdonképpen „lábon lövi” saját magát, hiszen versenyképtelenné teszi a fő ágazatait, aminek a vége leépítés és elbocsátási hullámok.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×