A park szakértői szerint az éjszakai túrázás – még a nappalinál jóval kisebb forgalom mellett is – különösen zavaró a vadon élő állatok számára. A sötét órákban az állatok aktívabbak, a turisták jelenléte pedig megzavarja természetes viselkedésüket, ami hosszú távon káros hatással lehet az élővilágra.
A döntés nem egyszeri intézkedés: a Tátrában zajló éjszakai aktivitás monitorozásának eredményein alapul, és a növekvő turizmusra adott válasznak tekinthető. A park hangsúlyozza, hogy nem a látogatók kizárása a cél, hanem a természet védelme és a biztonság növelése.
Utóbbi különösen télen válik fontossá. Az éjszakai hegyi túrázás jóval nagyobb baleseti kockázattal jár, a mentési műveletek pedig sötétben, zord időjárási körülmények között sokkal nehezebbek és veszélyesebbek. A Lengyel Tátrai Nemzeti Park területén egyébként március 1. és november 30. között is érvényben van a turisták mozgásának tilalma szürkülettől pirkadatig.
Fontos különbséget tenni azonban a Tátra lengyel és szlovák oldala között. A szlovák Tátrában az éjszakai túrázás önmagában nem általánosan tiltott, ugyanakkor a magashegyi útvonalak nagy része november eleje és június közepe között szezonálisan le van zárva. Ezek elsősorban a hegyi menedékházak fölötti szakaszokat érintik. A nyitva tartó útvonalakon a közlekedés engedélyezett, de csak megfelelő felszereléssel és a természet nyugalmának tiszteletben tartásával.
A téli hegyi környezet veszélyeire tragikus módon emlékeztet a Magas-Tátrában történt pénteki baleset is. Az Omladék-völgyben, a Tompa-csúcs alatt lavina sodort el két hegymászót, akik a helyszínen életüket vesztették. A rendőrség közlése szerint a két áldozat magyar állampolgár volt, egy 37 és egy 38 éves férfi. Erről az Infostarton is beszámoltunk.
A mentés során a légi mentőszolgálat helikoptere az időjárási viszonyok miatt nem tudott felszállni, így a hegyi mentők gyalog közelítették meg a helyszínt. A két férfit sikerült kiásni, ám az egyikük a zuhanás során azonnal halálos sérüléseket szenvedett. A másik hegymászót újraélesztették, de az életét sajnos nem sikerült megmenteni.
A holttesteket a mentők Ótátrafüredre szállították,
majd átadták a rendőrségnek.
A hatóságok és a nemzeti parkok ismét arra figyelmeztetnek: a téli hegyi túrázás fokozott kockázattal jár. A turistáknak minden esetben ajánlott az aktuális útlezárásokról és hegyi viszonyokról az illetékes hivatalos forrásokból tájékozódni, és nem alábecsülni a körülményeket.






