Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke sajtóértekezletet tart az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezletének végén 2019. május 28-án, két nappal az európai parlamenti választások után.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Államcsíny gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást Donald Tusk ellen

Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen - erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott szerdai sajtóértekezletén.

Az elnök elmondta, hogy már január végén aláírta a 60 oldalt számláló bejelentést, melyben bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg Donald Tuskot, kormányának minisztereit, Szymon Holownia szejm- és Malgorzata Kidawa-Blonska szenátusi elnököt, a kormánykoalíció alsó- és felsőházi képviselőit, valamint egyes bírákat és ügyészeket is.

A felsorolt személyeknek felrótt bűncselekmény Swieczkowski szerint abban áll, hogy a 2023 decemberében bekövetkezett kormányváltás óta "szervezett bűnözői csoportban tevékenykednek", melynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása, az alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek, ezen belül az országos igazságügyi tanács (KRS) és a legfelsőbb bíróság működésének megszüntetése.

"Államcsíny bűntettének elkövetéséről beszélünk" - húzta alá Swieczkowski. "Ez egy lopakodó alkotmányos államcsíny, a törvényhozói és végrehajtói hatalommal való notórius visszaélés a bírói és más alkotmányos intézmények feje felett" - tette hozzá.

Közölte: az ügy súlya miatt, valamint azért, hogy ebben Donald Tusk kormányfő és Adam Bodnar igazságügyi miniszter, főügyész is érintett, azt kérvényezte, hogy az ügyészségi eljárást Michal Ostrowski, a főügyész egyik helyettese folytassa. Ostrowski kedden meg is hallgatta Swieczkowskit, és szerda reggel értesítette őt az ügyészségi eljárás elindításáról - közölte az alkotmánybíróság elnöke.

Michal Ostrowski egyike azon főügyészhelyetteseknek, akiket az előző kormány idején neveztek ki.

Az ügyészség vezetése fegyelmi eljárást indított ellene, mert Andrzej Duda elnökhöz és az ellenzéki politikusokhoz hasonlóan kétségbe vonta a kormányváltás után az intézményben végrehajtott személyi változtatások törvényességét.

Bogdan Swieczkowski alkotmánybírósági elnököt decemberben nevezte ki Andrzej Duda elnök, miután lejárt a taláros testület előző elnökének hivatali ideje. Swieczkowski 2022 óta tagja az alkotmánybíróságnak. Korábban az államügyész tisztségét töltötte be (2016-2022), és irányította a lengyel nemzetbiztonsági ügynökséget (ABW) is (2006-2007).

Donald Tusk kormánya nem ismeri el az alkotmánybíróságot, és a testület átalakítását tervezi.

Swieczkowski közlésére reagálva Donald Tusk egy rövidfilmet tett közzé az X-en, amelyen asztaliteniszt játszik. Közben a kamera mögött álló személy azt kérdezi: "Azt mondják, államcsínyt követtetek el?". "Hagyjál békén, most komoly ügyek zajlanak itt, később foglalkozunk vele" - vetette oda Tusk.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke ebben az összefüggésben a szerda esti sajtóértekezletén kijelentette: a miniszterelnök, "mint látható, pingpongozik a munkahelyén". Utalva arra, hogy a film végén Tusk nevető arca jelenik meg, Kaczynski megjegyezte: az ügy "egyáltalán nem nevetséges", és remélhetőleg "eljön az ideje, hogy az urak abbahagyják a nevetést".

Swieczkowski lépését a PiS elnöke "rendkívüli súlyúnak" nevezte. A bejelentés "megfelelő reagálás az országban fennálló helyzetre" - fogalmazott. Lengyelországban "erőszakosan vették át" az állami intézményeket, köztük a közszolgálati televíziót, az ügyészséget - fejtette ki, majd hozzátette: "olyan helyzettel van dolgunk, hogy a jog igazából nem érvényesül".

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Elszakadás a valóságtól: meddig lehet bírni, ami a benzinkutakon történik?

Elszakadás a valóságtól: meddig lehet bírni, ami a benzinkutakon történik?

Egészen más filmet vetítenek a benzinkutakon, mint amit a valóság ír a Közel-Keleten: közel két hete védett áron tankolják a magyarok a benzint és a dízelt, sőt, a kutak is védett áron szerzik be az üzemanyagot, miközben a világpiaci árak az egekbe szöktek. Az első repedések már látszanak a valóság szövetén, hiszen egyre több benzinkút korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét. A piaci árak és a védett jegyzések közti látványos elszakadást nézve felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi formájában meddig tud fennmaradni a rendszer, és ki fogja a végén fizetni a számlát? Van egy ötletünk, ami talán segíthet fenntarthatóbbá tenni a rendszert úgy, hogy az hosszabb távon a lakosságnak se legyen túl fájdalmas.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×